A király látogatása Prágában

A cseheknek egy régi, forró vágya teljesült, Ferencz József Ő Felsége hosszabb tartózkodásra Prágába érkezett. A király, a kit nagy ünnepségekkel fogadtak, a Hradsin nevű királyi palotába szállt és első sorban a prágai kereskedelmi és iparkamarát, majd a múlt év őszén megnyitott karolinenthali nép- és polgári iskolát látogatta meg, majd megtekintette az új egyetemi épület részére kijelölt területet. Ez 17-én történt.

Kevéssel félkettő után Ő Felsége a nagy számban egybegyült közönség lelkes ovácziói közepette a pompásan feldiszített kereskedelmi és iparkamarai épület elé érkezett. A főbejáratnál Ő Felségét Forst kereskedelmi miniszter, a ki már korábban odaérkezett, valamint a kereskedelmi és iparkamara elnöke üdvözölte, majd az első emeleten levő nagy ülésterembe kisérték, a hol az uralkodó üdvözlésére megjelentek: Rivnac, a kereskedelmi kamara elnöke, Nemec alelnök, a választmány többi tagja, valamint számos más személyiség.