A bankárok

Korképek!

Zavartan áll a kopaszodó ur a jövendőbeli após előtt.
- Tehát a lányom kezét kéri! – mondta az após – jól van. Személye ellen nincs kifogásom. De kicsoda ön tulajdonkép.
- - Bankár vagyok.
Az após arcza egyszerre fagyossá válik.
- Sajnálom, uram, az nagyon bizonytalan foglalkozás. Nem adhatom a lányom.

A balletkar bokorugró szoknyás kis lányai csevegnek.
Juliska és Gizike viszi a szót.
- Gyerekek, hallottátok, hogy Miczinek nagyszerű uj udvarlója van.
- Báró vagy herczeg?! – kérdezik, s irigység ül a tánczoló kis szirének szemében.
- Nem. Valami bankár.
Az irigység egyszerre gunyos mosolyra válik.
- Szegény Miczi! Na, ez még nem nagy szerencse. A vége rendőrség,

A gyűjtőfogház komor épületében vagyunk. Bucsuzik a rab. Letelt a büntetése.
- No Jónás – kérdi szeretettel az igazgató – most aztán jó lesz megjavulni. Mihez fog, ha kiszabadul?
- Bankár leszek.
- Maga, javíthatatlan!

Igy vagyunk a bankárokkal.
Vagy legalább nemsokára ott fogunk tartani, ha ez így megy tovább. Nem a szegény emberekre jár a rud, hanem a bankárokra, akiket a nyomorgó fantáziája eddig mindig valamelyes nimbuszszal övezett körül. A bankár volt a gazdaság forrása, a pénznek fejedelme. Volt, ma már nem az. Nagy siránkozás és jajveszékelés tölti be Magyarországot.

- Éhen halunk, elveszünk, elpusztulunk! – sóhajt fel megannyi ember, szövetkezetek igazgatói: a bankárok futkosnak, kapkodnak. A kormány megvonatta tőlük a hitelt. A bankároknak nincs pénzük.
Hogyan fogják majd ezentul boldogítani a kis embert?!

Mert hát ők a világért sem szednek többet mint a törvényesen megállapított 8%-ot. Hogy a szerencsétlen kölcsönkérőnek az a kis pénz még harmincz-negyven százalékba kerül?! Édes Istenem! Mikor vannak kezelési költségek, tudakozódási, biztosítási, előlegezési és még egy csomó díjak. De a pénzügyminiszter kérlelhetetlen.

Buknak a szövetkezetek. Az operatör kése belenyult beteg hiteléletünk testébe és kinyesi onnan azokat a kelevényeket, amelyek a szövetkezetek szaporaságával már tulontul megnyomorították ennek a szegény országnak még szegényebb népét.

Ezért nem jó bankárnak lenni!
Kellemetlen megint, enyhe szóval élve a foglalkozásnélküliség semmijébe alázuhanni, mikor az ember bankár volt és jöttek maguktól a sárga csikócskák. Vagy ha másképp nem, hát nógatta őket dobszóval a végrehajtó.

De vannak ügyes emberek is. Akiknek egy csepp kedvük sincs a léket kapott hajón maradni. Leoldják jó idején a mentőcsónakot és diszkréten eleveznek a veszedelem színhelyéről.

A mentőcsónak – ezuttal a Cunard Line jóvoltából – persze többnyire háromemeletes nagy hajó, mely husz nap alatt teszi meg a nagy utat Amerika felé, ahol nem nézik minő illata van a pénznek, ellenben minden meg van bocsájtva. Szöknek a bankárok, míg érdemes szökni.

Lám Fischer és Riesz urak igazán okos emberek. Ők is bankárok voltak. Durrogott a pezsgő, gyönyörűek robogott az automobil s ő Nagyságáék butonjait őszinte irigységgel megcsodálta mindenki.

Hogy szegény ügyefogyott emberek verejtéke csillogott azokon keresztül, ki tudja, ki nézi ezt?! De aztán jött a kikerülhetetlen bukás. A bizalommal odaadott pénzek elsikkasztva, a bizalommal odaadott értékpapirok szintén elsikkasztva. A különbözet egy néhány százezer korona.

Mit tesz ilyenkor egy okos bankár?!  Az üzlet megy tovább, s a bankár ur is megy tovább.
- Üzleti utra? – felelik, ha kérdezik. S ez igaz. Fischer és Riesz urak csakugyan üzleti utra mentek. Mit tehetnek ők arról, hogy egészen – Amerikáig kellett menniök, honnan annyi, de annyi számára „nincs visszatérés.”