Állampénztári kimutatás

A pénzügyminisztérium most tette közzé az ez év második negyedéről szóló állampénztári kimutatást.

Meglepő, hogy a negyedévi mérleg csaknem három millió koronával rosszabb a mult év második negyedének mérlegénél, pedig az idén a második negyedben huszonnyolcz millió koronával több volt a bevétel, mint a mult év második negyedében.

A kiadások rohamos emelkedésének első sorban az az oka, hogy a delegáczió a télen igen jelentékeny mértékben emelte a közös hadsereg és a haditengerészet kiadásait. A katonai kiadások csupán e negyed év alatt 18.809,787 koronával szaporodtak.

Igen nagy mértékben, 7.756,890 koronával szaporodtak az államvasutak kiadásai is, a mit a kormány azzal okol meg, hogy igen nagy volt a forgalom, nagyon sokba került a kocsik javítása, drágult a szén, s növekedtek a munkabérek.

A közoktatásügyi minisztérium kiadásai 1.695,194 koronával szaporodtak, a protestáns egyházak segítése és a tanítók helyzetének javítása miatt.

A posta kiadásai 1.332,950 koronával növekedtek, mert az idén csak a második negyedben utaltak ki a személyzetnek a részjutalékot.

A bevételeket legjobban a dohány jövedék szaporította; a dohánymonopólium ebben az évnegyedben tizenegy millióval többet jövedelmezett, mint a mult év második negyedében.

Az egyenes adók ötödfél millióval, s a fogyasztási adók ugyanannyival szaporodtak; az államvasutak üzleti bevételei hat millióval, a posta bevételei egy millióval növekedtek. A bélyeg- és jogilletékek összege együttvéve három millióval szaporodott.