Kulturpaloták

A hétről
A kulturális intézmények rendes hajléka az iskolákon kívül , a mi vidéki városainkban egész a legeslegújabb időkig a nagyterem volt. A Magyar Király, a Griff, az Arany Sas, a Hungária vagy a Bika nagyterme, már a szerint, hogy mi a neve az illető város vendégfogadójának. A mi nyilván mutatja, hogy ezek a kulturális intézmények igazában csak megszálló vendégek voltak, hiszen a hotelben laktak.

Sőt volt olyan idő is, mikor nem a hotelben, hanem csak a – kocsiszinben. Az első izlésművelő kulturintézmény, a mely leghamarabb kinőtt a szálló-vendégség sorából és annyira jutott, hogy háziúrrá tudott lenni a nagyobb vidéki városokban is: a szinészet volt. Ez a közeli multban , az utolsó évtizedek folyamán egész sereg tornyos, kupolás palotát kapott, sőt van olyan város, a hol nemcsak palotája van, hanem – nyaralója is.

Szinház és aréna. A haladásban azonban, Istennek hála nincsen megállás. Rá kellett eszmélnünk, hogy se a magyar kulturális élet produktuma, se a magyar közönségnek e produktumok iránt való fogékonysága nem fér el egy házban. A szinház is kell, de a szinházon kívül egyéb is kell a művelt magyar közönségnek.

A kulturális érdeklődés szélesebb is lett, mélyebb is lett, több ágú is lett, mint volt és nem is olyan régen. A szinház csak egy fogás a kultúra étel-sorában, igen tápláló, de azon kívül még egyébre is vágyik a kultur ember fogékonysága és érdeklődése. Olyan megismerésekre is, a melyekkel a szinház egymagában nem szolgálhat. Képeket is akarunk látni, társadalomi és tudományos kérdések fejtegetéseit is kivánnók hallani, könyvtárakban is szeretnénk buvárkodni.

Csupa olyan kívánság és érdeklődés, a mely nagyon megérdemli, hogy intézmények álljanak a szolgálatában és ne hagyják tér és födél nélkül. Ugy tudjuk, az első Közművelődési Ház, a mely ilyen intézmények hajlékának épült a vidéken, a szegedi Kultur Palota volt. Nemcsak az első, hanem mind ez ideig az egyetlen is. A vidék többi nagyvárosában a kulturális törekvésű intézmények, ha szavuk volt a közönséghez, többé-kevésbé még mindig rászorultak és rászorulnak a nagyteremre.

Hol a hotelére, hol a városházáéra. Immáron ez nem tart soká is. Olvassuk a kulturminiszter rendeletét Közművelődési Ház-ak építéséről, a melyek legközelebb kilencz-tiz nagy magyar városban teszik háziurrá a kulturális törekvéseket és intézményeket. Akármelyik nagyobb városunkban szólal meg a magyar művészet vagy a magyar tudás, abban a helyzetben lesz, hogy a maga házának falai közé hivhatja a közönséget, a mely ezt a szót hallani kivánja.

Olvasván ezt a rendeletet , éreznünk kell, hogy megérkeztünk, hogy eljutottunk valahová, olyan területre , a mely nemzeti művelődésünk úttörői és vándor apostolai lelkében még csak mint ábránd élt , egy varázsosan szép álom, a mely, hogy megvalósuljon, nem tartottak érte nagy árnak semmi küzdést és semmi szenvedést.