Verdi gyászolása Olaszországban

Verdi Józsefnek, a nagy olasz zeneköltőnek február 27-ikén második temetése volt Milánóban. Ideiglenes nyughelyéről kiemelték koporsóját, s feleségének, Strepponi Jozefiának hamvaival együtt eltemették a zenészek otthonának kápolnájában. Nagy ünnepélyesség közt vitték a hamvakat örök pihenő helyökre.

A halottas kocsi mögött a turini herczeg ment Viktor Emánuel király képviseletében, a német konzul Vilmos császár képviseletében; aztán több állam konzulai, az olasz közoktatásügyi miniszter, a szenátus és a képviselőház elnökei, a küldöttségek következtek, utánuk pedig nagy előkelő közönség. Rómában ugyane napon szintén gyászünnep volt.

Verdi mellszobrát ünnepies menetben a Kapitóliumba vitték. Sokat foglalkoznak Verdi végrendeletével, mert a költő meghagyta, hogy a szobájában őrzött két láda irományt halála után égessék el. Ezek a ládák levelekkel és más bizalmas természetű iratokkal vannak tele.