A Magyar általános kőszénbánya rt. 1907. évi eredménye

A Magyar általános kőszénbánya rt. ápr. 27-én tartotta közgyülését.
Az igazgatóság jelentése szerint a lefolyt esztendőben a szénszükséglet ellátásának kérdése állandóan előtérben állott és az élénk kereslet időnkint sürgős alakban nyilvánult.

Ez az ipari fellendülésből eredt ugyan, azonban nagy része volt benne a munkáshiánynak, valamint a forgalom lebonyolitásában jelentkezett nehézségeknek. A közlekedési zavarok különösen az idegen szénre utalt fogyasztókat sujtották.

A mult év őszén a hazai kőszénbányászat már elégséges munkaerővel rendelkezett, ennélfogva módjában állott az ipari fogyasztás igényeit teljesen kielégiteni. A munkásviszonyok javulása folytán a társulat széntermelése emelkedett, bár meg kellett küzdenie a nyolczórás munkaszakra való átmenet nehézségeivel.

A társulat mult évi szénszállitása 18.304,760 métermázsa volt, 751,511 métermázsával több az előző évinél.

Tatabányai főtelepét a mult évben tervszerűen tovább fejlesztette: az I. A. aknát üzembe helyezte, épitett 88 munkásházat, egyenkint 6 munkáscsalád részére, több tiszti lakóházat, kezelési épületet, uj iskolát és egyéb épületet.

Az aknák kiépitését rendszeresen folytatta, azokat iszaptömedék hálózattal és réselő gépekkel szerelte fel; uj központi gép- és kazánházat épitett 6000 lóerejű villamos erőtelepe részére, mely ezidőszerint szerelés alatt áll. Brikettgyára 5355 vaggon brikettet gyártott.

Mészüzlete az egész éven át igen élénk volt.
Felsőgallán 3 legujabb szerkezetű és nagyszabásu körkemenczét épitett, elszállitott 4565 vaggon meszet. Ez idő szerint a felsőgallai mészégető telepe magában évi 70,000 tonna mész termelésére van berendezve.


Esztergomi bányászata a felmerült nehézségek leküzdése után jobb eredménynyel dolgozott; a társulat borsodi bányászatának királdi telepe kielégitően szállitott, mig sajószentpéteri bányájában a munkáshiány legélesebben jelentkezett.

D.-Horváth község határában két lejtős aknát mélyitett és 7 kilóméteres normálvágányu vasutat épitett a . kir. államvasutak Barczika állomásához.

Az 1908. évi munkaprogramm czéltudatos folytatása az eddiginek: főleg Tatabánya fejlesztése nagyarányu uj aknával, uj villamos központtal, nagyobb számu munkásházzal és egyéb épitményekkel.

A közgyülés tudomásul vette a jelentést és jóváhagyta az előterjesztett évi zárószámadást.