Ugron és Lukácsiu

A képviselőház folyosóján október 31-ikén délelőtt érdekes beszélgetésben került egymással szembe Ugron Gábor és Lukács László, két ellentétes világ tipikus képviselője: a rabonbán, mint a függetlenségi vágygyal párosult lobbanékony magyar érzés megtestesítője, Lukács pedig, a memorándum-pör hirhedt hőse, mint a román túlzás zászlóhordozója. A nevezetes kérdésről: a magyarok és románok közt való viszonyról esett köztük szó s beszélgetésük mintha megcsillantotta volna a lehetőségét amaz időnek, a mikor a háromszinű zászló alatt békésen megférjen és közös czélok javára munkálva a magyarral a román.
Lukács Lázsló, a belényesi képviselő, a ki mint hű hazafi mutatkozott be az országgyűlésen, Kmety Károly és Szmrecsányi György társaságában jött a Házba. A baloldali folyosón szemközt találkozott Ugronnal.
- Lukács László vagyok – mondotta elébe állva.
Ugron megszorította a feléje nyújtott kezet.
Nevetve mondotta:
- Ismerlek a rosz hiredből.
- Tudom, hogy rosz a hirem, - felelte mosolyogva Lukács, - de kérlek, vedd tudomásul, hogy sokkal roszabb a hirem, mint a milyen valójában vagyok. Különben a te hired se jobb a románok között. Olvastam a leveledet a nemzetiségi kérdésről.

- A mit abban irtam, az utolsó betűig állom – jelentette ki Ugron – Őszinte barátja vagyok a románságnak s barátja minden jogos és törvényes törekvésnek. Az 1868-iki nemzetiségi törvény végrehajtását annak idején elsőül fogom követelni. Ennek azonban van egy elengedhetetlen feltétele: a magyar nemzet megerősödése. A magyar szolgálati nyelv.

- Tehát beismered, hogy a nemzetiségiek joggal tartják sérelemnek, hogy a nemzetiségi törvény nincs végrehajtva.
- Készséggel. De te neked is be kell ismerned, hogy Magyarország csak mint egységes magyar nemzeti állam maradhat fönn. A nemzetiségiek kivánságai csak annyiban teljesíthetők, a mennyiben nem mennek a magyar jellegek rovására.
- Elismerem, - mondotta a laczfalusi pap.
- Politikai elvbarátaid mégis a magyar állameszme ellen törnek, - folytatta Ugron. Ez pedig vakság. Magyarország mindig védője volt Románinának s az is marad, ha a romániai alattvalók szeme nem téved a történeti határokról a nyelvhatárokra s ha a mi románjaink nem kaczérkodnak Nagy-Románia hóbortjával. De hiszen a magyar meg a román nemzet természet szerint érdek-szövetséges is. A szlávok és germánok terjeszkedő törekvései közt egymásra vannak utalva. Balgaság, ha e nagy szempontot a románok szem elől tévesztik, akár itt, akár ott. A magyar-román egyetértés el fog jönni, mert el kell jönnie.


Lukács László ismételten helyeslő fejbólogatással kisérte Ugron gondolatmenetét s most ekképen szólt:
- Hiszen ez a mi politikai dogmánk is! Sturdza Demeter is ezt hangoztatta egy beszédében! Csak nem volna szabad a magyaroknak eleve arra az álláspontra helyezkedniök, hogy a nemzetiségiek született ellenségei a magyar állameszmének. Kétségtelen, hogy a nemzetiségi törekvéseknek is vannak szélsőségei, de magyar részről a zabolázatlan sovinizmus sem kevésbbé szélsőség.

Ugron most a románok csekély foku talentumát tette szóvá a nyelvek tanulását illetően.
- Érthető ez – mondotta – mert az évszázados földművelő és pásztorélet során nem fejlődhettek ki bennök magasabb szellemi képességek, a melyek a magyart kiválóan jellemzik. A brassói szásznál szolgáló székely cseléd fél év alatt megtanul románul, meg németül is, a román cseléd még tiz év mulva se tud jóformán egy kukkot sem a maga nyelvén kívűl. Azok a románok, a kik magyarul tudnak, jobbadán eloháhosodott magyar családból származnak. A román papság háromnegyed részének a neve magyar.
A képviselőkből és ujságírókból időközben összeverődött nagyszámú hallgatóság élénk helyesléssel erősítette meg Ugron e szavait.
- Ez is itt – folytatta Ugron a Lukács fejére mutatott – igazi magyar koponya. Magyar műveltség. Ezt le nem tagadhatod.

- Ha a német műveltség Wekerlét, Günthert adta nektek, a nélkül, hogy visszakövetelné őket, - jegyezte meg szatirikus éllel Lukács – akkor ne sajnáljátok a román néptől se a szegény Lukácsot.
Több képviselő, köztük Hellebronth Géza, Szmrecsányi György, most arról a dicstelen szerepről tettek említést, a melyet Vajda Sándor a Házban játszott.
Lukács erre megjegyezte, hogy akkoriban ő még nem volt tagja a Háznak, közvetlen tanuja az esetnek nem volt, de azóta hallott bizonyos dolgokat, a melyek mint figyelemre méltó mozzanatok esnek a serpenyőbe.
- Utóvégre megkövette a Házat, - mondotta. Meg kellett volna bocsátani neki. Különben várjuk be a mentelmi bizottság itéletét. Ez élet-halálkérdés ránk nézve.
A beszélgetés Lukács ama kijelentésével ért véget, hogy szebb idők eljövetele tekintetében nem adják föl a reményt.