Erzsébet-szobrok

Boldogult Erzsébet királyné emlékére egymás után emelkednek a különböző felfogású szobrok, melyek csak egyben egyeznek meg. Minden nemzetiségű szobrász ihletén keresztül úgy látta Erzsébet királynét, mint a női eszmény megtestesülését. Némelyiknek vésője talán nem volt eléggé erős a teljes jellemzés megalkotására, de az alapgondolat mindenütt ugyanez.

E fehér remekművek mintegy határkövei is életének, mert legtöbbjét olyan helyen állították fel, melynek valami jelentős szerepe jutott benne. Igyekeztek e czélra poétikus pontokat kiszemelni, melyek legalább részben megfelelnek abban a gyönyörnek, melyet Erzsébet királyné a természet szépségeiben talált. Egy esik, hogy többnyire virágos ligetek környezik, fák lombja árnyékolja ezeket a szobrokat.

Vegyük elsőnek a salzburgi szobrot, melyet a vasúti pályaudvarral szemben az „ Európa” szálló parkjának egyik sarkában állítottak fel. E hely ellen talán azt a kifogást emelhetnők, hogy nagyon zajos és hogy a pályaudvar kocsizöreje megzavarja azt az áhitatot, a melylyel Erzsébet királyné szobrát környezni szeretnők.

A szobor, a talapzatára vésett sorok szerint azt a pillanatot van hivatva megörökíteni, a mikor Erzsébet királyné mint bájos gyermekleány elhagyja a posenhofeni kastélyt, minden gyermekálmával együtt, hogy királyi férje oldalán átlépje a bajor határt.

Vele együtt a gondtalanságból is kilépett és ettől a pillanattól fogva mint két birodalom uralkodójának koronás hitvese viselte a trón magasságának minden terhét és kötelességét. A második szobrot a bécsi Volksgartenben állították fel. A körülötte viruló bokrok és magasba ugró szökőkutak fölött Erzsébet királyné eltekint egykori otthona: a Hofburg felé.

A fák lombjain keresztül a lenyugvó nap sugarában megcsillannak azok az ablakok, a melyek mögött annyi jelentős eseménye játszódott le Erzsébet királyné életének. Ott ringott gyermekeinek bölcsője, ott fogadta a koronázás előkészítő magyar főurakat.

Ott tanították a magyar nyelvre Homoki Imre, az irodalomra Falk Miksa, míg a szabadságharcz eseményeit Horvát Mihály adta neki elő. Az osztrák szellemtől áthatott környezetbe hivta meg továbbá Erzsébet királyné magyar felolvasónőnek Ferenczy Idát, a ki később elválhatatlan kísérője lett.

A gödöllöi szobor azon idők emlékét hirdeti, a mikor az ifjú királyné csaknem állandóan közöttünk időzött. Vadászkürtöktől volt hangos a gödöllöi park, fegyverek csöve villant meg az őszi ködben. És a daliás lovasok csapatját megszégyenítette merészségével egy nyulánk termetű lovasnő, a ki nyilsebesen vágtatott tova előttük tüzes paripáján. A parkban ma őszies némaság uralkodik, melyet csak a falevelek zizegése tör meg fájó egyhangusággal.

A bártfai szobor azt a néhány hetet van hivatva megörökíteni, a mikor egy gyászruhás, megtört királyasszony jött el ide üdülést, egészséget keresni. Akkor már „mater dolorosa”-nak mondta szerető népe a királynőt. Szeme a könnyektől fáradtan elfordult az emberektől és kereste a nagy fenyves zúgását, örökzöld lombját, a természet fenségét, - beteg szivének gyógyulását várta tőlük. A szobor a Deák-szálló előtt áll, melynek erkélyéről a királyné oly gyakran nézte a hold fényében fürdő fenyők koronáit.

Szobrot állítottak neki azonfelül még Meránban, Szabadkán, Czeczén, Kis-Kun-halason és Pöstyénben, továbbá mellszobrot a budai Svábhegy egyik zugában. Mindegyik parányi porszemét jelenti annak a hálának, mely a lelkekben Erzsébet királyné emléke iránt él. Valamennyi kisebb arányú.

Nagyobb arányú náluknál a szegedi szobor, melyet a múlt nyáron, lepleztek le s melynek képét akkor közöltük. Minden szépsége mellett ez sem igazi monumentálisszobra a királynénak szobra a királynénak. A monumentálist attól a szobortól várjuk, melyet Budapesten fognak felállítani, mert ez egy egész nemzet kegyeletét van hivatva tolmácsolni.

Végül következik a két utolsó, legszomorúbb szobor. Az egyiket Lac du Léman partján állították fel, azon a csodaszép helyen, melyet Erzsébet királyné minden esztendőben oly szivesen látogatott. Egykori lakása, a Grand Hotel és a montreusei öböl tőszomszédságában áll az a fehér szobor, mely egyike a legszebbeknek.

Életének utolsó éveiben ábrázolja a királynét, s mint mélázva tekint arra a tájra, mely annyi élvezetet nyujtott neki. Fölötte az üdezöld hegyoldalban fehér keresztek jelzik, hogy ott temető van: előtte alig néhány lépésnyire már ott kergetőznek az azurkék hullámok.

Ezt a szobrot eredetileg Genfben akarták felállítani, de a város legerélyesebben tiltakozott ellene, sőt nem is adott neki helyet. Úgy vélték, hogy ez örök emlékeztetője volna a város szégyenének, hogy napsugaras verőfényét elhomályosítaná az emberi elvetemültség sötét fellege. Így került Erzsébet királyné szobra arra a helyre, mely mellett számtalanszor elment sétái közben. Körülötte cziprusok sötétlenek és a szobor csak annál fehérebbnek látszik e kertben.

A sorban a legutolsó az a szobor, mely még nincs átadva a nyilvánosságnak, hanem jelenleg a Nemzeti Muzeumban van ideiglenes elhelyezve. Ferenczy Ida, Sztáray Irma grófnő, Festetics Mária grófnő és Nopcsa Ferencz báró készítették e szobrot az Örökimádás temploma számára. Felfogásában hasonló a salsburgi szoborhoz, a mennyiben szintén állva, illetve néhány lépcsőről lemenve ábrázolja a királynét.

E szobrot Klotz tanár készítette. Méreteiben a többinél is kisebb, mert czélja is különbözik tőlük. De egész felfogása rendkívül rokonszenves és kivitele sikerült. Klotz tanár készítette a királyné meráni szobrát is.

E néhány szobor hűséges képét adja a mindenfelé mélyen gyökerező kultusznak, melylyel korunk és ennek különösen asszonyai Erzsébet királyné alakját környezik. Szeretném, ha ez a kultusz annyira fokozódnék, hogy ne legyen hazánkban város és falu, a melynek nincs Erzsébet szobra, vagy legalább a királyné után elnevezett tere, ligete vagy utczája. Hadd lebegjen mindig a nép ajkán ez a név.

Sárosi Bella.