Muzsika -Molnár Ferencz új könyve

Molnár Ferencz a legfiatalabb iróink közé tartozik,- talán még be sem töltötte harminczadik évét – és máris olyan multja van, mint nagyon kevés már iróinknak. Múlt alatt itt t.i. az elért eredményeket és sikereket kell érteni.

Jól emlékezhetünk még első lépésére, hisz alig van öt-hat éve. Egy regényt adott ki, „ Az éhes város ”-t, a mely nagy mozgalmat támasztott, - de inkább az irodalom melletti, mint az irodalmi világban. Az irodalma csak a konczepczió merészsége és nagysága érdekelte; a hogy s amilyen eszközökkel a regény meg volt csinálva, abban nem sok irodalom volt.

Egy–egy fellobanását láttuk benne az iró szellemének, néhány megfigyelést, erős hangulattal megrajzolt jelenetet, - egyebekben lerítt róla az élet forgatagába egy ugrással belekerült fiatal ember tájékozatlanság, kritikátlansága és ítélet dolgában való könnyelműsége. Afféle kulcsra járó regény volt, tele ismert, a budapesti életben ismert alakkal, kiket csak hiányosan leplezett az álnév,- az egész munka inkább pillanatfotográfiák gyűjteménye volt, mint irodalmi mű.

S ezek a pillanatfölvételek is hamisak voltak, mert nem az élő személyek után készültek, hanem a róluk forgalomban levő szóbeszédek után. Szóval ez nagyon rossz regény volt, a mely azonban nagyon tehetséges fiatal irót revelált. Első munkánál pedig sohasem az eredmény a fő, hanem az iramondás, a melyet a fiatal iró vesz, - akár nagy magasugrás lesz belőle, akár csak iramondás marad.

A regény után egy hosszabb novella következett: „ Egy gazdátlan csónak története”. Ez már egyszerre kész embert és kész irót mutatott, tele finom vonásokkal, roppant fogékonysággal az élet megértésére. Néhány brilliánsan megirt tánczanovella, egy jó szindarab , egy kitűnő ifjusági regény, majd egy kis szagnálás következett erre.

S aztán egyszerre egy olyan szinpadi siker, a milyent jó egy pár év óta nem láttunk. „ Az ördög” az idei tavaszszal a szinpadon nemcsak zajt ütött, hanem mélyen behatolt a közönség lelkébe s ma is a Vígszinháznak legnépszerübb darabja, mely játszva veri le a franczia bohózatokat és angol drámákat. És megtörtént ezzel a darabbal, a mi tudtunkkal magyar szindarabbal még soha: könyv-alakban kiadva ép oly sok olvasót hódított, mint a szinpadról nézőt. Csak pár hét kellett hozza, hogy megérje az ötödik kiadást.

Ez a példátlan könyv siker mit bizonyít első sorban? Azt , hogy „ Az ördög”-nek, a színpadi készségen túl, nagy irodalmi kiválóságai vannak, a melyek megkívántatják a közönséggel, hogy a szinpadi előadás után vagy előtt belemélyedjen egy kicsit , elvonja a szinházi környezet módosító hatásaiból s magában, külsőségek támogatása nélkül próbálja mérlegelni.

S épen ebben nyilvánul rendkívüli sikere, hogy az embereket nem csak a függöny legördültéig érdekli, hanem tovább is, hogy ingerli őket az elmélyedésre, gondolatokat ébreszt bennük, állásfoglalásra kényszeríti őket. Igen nagy dolog ez, ha meggondoljuk, milyen nehéz a mi közömbös világunkban csak annyira is vinni, hogy meghallgassák az irót.

Most megint más oldalról látjuk Molnár Ferenczet: „ Muzsika” czímű új könyvében, mint egy sereg tárczanovella szerzőjét. Az író itt is ugyanaz, csak a forma más, a melyben nyilatkozik. Alap-tulajdonsága a fölényes, átható intelligenczia, a mely meglát mindent és megért mindent.

Meglátja a drámai elemeket a szerelmes süldő leány lelkében, a kit az a veszély fenyeget, hogy a lehető legprózaibb helyzetben fogja látni a szerelmes sihedert, meglátja a mély, nemes tartalmat, a mely öntudatlanul ott szunynyad a moral insanityben szenvedő városligeti csirkefogó lelke fenekén, meglátja az egész budapesti élet képét a gőzfürdő hajnali látogatóiban s a szenet lopó fuvarosokban.

A ki meglát mindent, és megért mindent, az szomorú ember, mert nagyon sok szomorú dolgot lát. A legszomorúbb pedig, mikor nevet, mert csak fájdalmasan tud nevetni,csak azért hogy sírnia ne kelljen. Az olyan nevetés, melyet egy-egy helyzet külső komikuma kelt, nagyon ritka Molnárnál, az ő nevetséges alakjai – sebeiktől lettek nevetségesek. A kis leány, a ki szentimentális elérzékenyüléssel nézi jogász bátyja szerelmét a csinos szobaleány iránt, még csak komikus alak, de mikor a jóismerős hölgyek osztozkodását látjuk elhúnyt barátnőjük apróságain, - akkor is nevetünk az alakok, a helyzet bohóságán, de a végén úgy érezzük, mintha az író mellbe lökött volna – egy keserű igazsággal.

Egészen fiatal embernél, mint Molnár, szinte megdöbbentő a látásnak ez az illuzió-mentes tisztasága. És szinte megdöbbentő uralkodása a formákon, a rajz, a kifejezés eszközein. Minden novellája formailag olyan, mint a finom művű pánczél, részei, a nagy erős lemezek ép úgy, mint a kicsi kapcsok, mind a legpontosabban összeillenek, az egész mű, bár számtalan részecskéből áll, az egységes szervezet benyomását kelti.

Az olyan jelenségek, mint a Molnár munkái, meg kell hogy állítsanak maguk mellett. Alig öt-hat év alatt akkora magaslatokra jutott , mint nagyon kevés más magyar író: hova fog vajjon jutni, ha így fejlődik tovább?
S.A.