A Batthyány örökmécses

A főváros hatósága már évek előtt, nem sokkal az Uj-épület lebontása után elhatározta, hogy a szomorú emlékezetű régi kaszárnya telkének azt a pontját, a hol egykor gróf Batthyány Lajost kivégezték, örök-mécsessel jelöli meg. Ebben a dicséretes szándékban segítségére sietett a fővárosnak a Mérnök- és Építész-egyesület azzal, hogy pályázatot hirdetett egy ily örökmécses tervébe.

A pályázat szép sikerrel járt, két megvalósításra alkalmas terv is került ki belőle: Pogány Móriczé, a ki mint építészeti feladatot fogja fel a témát s az első díjat kapta az Ybl-éremmel együtt és Förk Ernőé, a második díj nyerteséé, a ki inkább iparművészeti jellegű alkotással pályázott.

Mi nálunk az ilyesmi természetű emlékmű újdonság-számba megy. Tudtunkkal, nem számítva a vallásos jellegű örökmécseseket, sem a fővárosban, sem egyebütt nem állítottak fel ilyet sehol. Pedig nagyon alkalmas formája a kegyelet nyilvántartásának, különösen olyan helyen, a melyhez gyász emlékei fűződnek.

Eredete kétségkívül a vallásos képzetekből fakad, legnagyobb divatja a középkorban volt s különösen Németországban, Angolországban s a Bretagneban akad rá számos és nevezetes példa. Rendszerint egyszerű, monumentális alkotások ezek, mentek  minden részletezéstől, profán díszítéstől; a gyász jelei lévén, a gyász hangulatának komoly fenségét igyekeznek visszaadni. Még annak az arczképe sincs rajtuk, a kinek emlékére szólnak.

Ezek a hagyományok vezették a Batthyány-örökmécsesre hirdetett pályázat első díjának nyertesét, Pogány Móriczot. Hatalmas obeliszkszerű kőépítményt tervezett, ennek alján emelkedik fel az örökmécses oltára, mely virágáldozatok számára szolgál. Négy sarkában egy-egy bánatos karitid alak, melyek mintegy össze vannak nőve magának a toronynak a testével: mintegy belőlük nő ki a torony 10 méter magasságig, a hol egy nyílásból az örökmécses lángja világít messzire Batthyány ártatlanul szenvedett halálát jelképező liliomrácson át.

Az érdekes emlékmű helye nincs még egész pontosan kijelölve, az eddigiek szerint a Szabadság-tér melletti kis téren, az Aulich-utcza tengelyében fog állani. A főváros még nem döntött, hogy melyik mintát fogja rendelni: ha a Pogányé mellett dönt, kétségkívül értékes műemléket fog benne nyerni.