A képviselőház munkaredje

A képviselőház junius 13-iki ülésén kezdte meg az elemi iskola ingyenességéről szóló javaslat tárgyalását és kérdéses, hogy két nap alatt befejezi-e, mivel a javaslat iránt a nemzetiségiek, de kivált a szász képviselők érdeklődnek erősen. Valamennyi szász képviselő megjelent a képviselőházban s a fölszólaló Schuller Rezsőt egy csoportban hallgatta meg. A vita során még több szász szólal föl.

Ezután kezdi meg a Ház a szeszadójavaslat tárgyalását. Ez ellen is nagyobb vita készül.

A horvátok nem obstruálnak ugyan, de többen hozzászólnak, mert mind mondják, a javaslat egyes intézkedései sérelmesek a horvát népre, kivált a kis üstön főzőkre, a kik pedig nagy számmal vannak Horvátországban. A balpárt is nagyobb vitát tervez a javaslat ellen, sőt ma fölhívást vitát tervez a javaslat ellen, sőt ma fölhívást is osztott ki és küldött el a vidékre, a választókat pedig arra szólitja föl, hogy hivjanak össze tiltakozó gyűléseket. A szeszadótörvényről azt mondja, hogy egyszerre negyven millióval emeli föl a szegény nép adóját, majd hogy háromszorosra emelik föl a kisüst adóját s hogy a gazda gyümölcséből, szőlőjéből többé pálinkát nem főzhet.

Vágjátok ki gyümölcsfáitokat és tapossátok ki szőlőtőkéiteket, így fejezi be a fölhívás a szeszadótörvény ellen való izgatást, a melyhez hasonlóra eddig politikai párt hivatalos nyilatkozatában nem igen találunk példát. A szeszadójavaslat tárgyalása tehát legalább három-négy napig eltart. Még a nyári szünet előtt tárgyalja le a Ház az állattenyésztés fejlesztéséről, a csekkről és a birtokrendszerről szóló javaslatokat, meg a végrehajtási novellát. Így tehát csak e hónap végén, 25-27-ike körül kezdődik a nyári vakáczió és alkalmasint szeptember végéig tart.