Automobilon Afrikán keresztül

A peking-párisi nagy automobilversenynek egyik érdekes jelenetét ábrázolja ez a képünk. Gratz hadnagy, a verseny egyik pályázója, végig rohant automobilon Kelet Afrikán, nem törődve semmi akadálylyal.

Sietségében nem kereste az utakat, hanem nekivágott síkságnak, völgynek, dombnak, erdőségnek, s ha arrafelé volnának tornyok, azt mondhatnók, hogy toronyirányában haladt előre. Az utjába akadt folyók és patakok sem akadályozták meg előrehaladásában.

Nem tért ki a bátor hadnagy semmiféle akadálynak. A szélesebb folyókon ugy jutott át, hogy fatörzsekkel az automobilját és ugy jutott át a tulsó partra. Ha kisebb folyó állta el az utját, akkor gyorsan szétszedte az automobilt s darabokban szállította át a vizen.

A benszülöttek – mint képünkön látható – hátukra, nyakukba vették az automobil részeit s átgázoltak terhükkel a vízen. A benszülöttek álmélkodva nézték az őrületes gyorsasággal haladó automobilt. Olyasmit még sohasem láttak s tudatlanságukban azt hitték róla, hogy valami eleven szörnyeteg.