Divatbotrány Párisban

- Erre gyere, gyorsan, itt vannak!
- Valóban! Láttak őket?
- Hogyne! Elragadóak! Micsoda lenge ruha van rajtuk! Még a Folies Bergeres-ben se láthatsz ilyet! Becsületemre!
És a két fiatalember eltűnt a néptömegben,a mely a híres longchamp-i lóversenytéren szorongott.

- Kedvesem, ez már igazán gyalázat! Rettenetes szemtelenség!
- Hogyan is akadhatnak olyan nők, a kik ilyesmire vállalkoznak!
- Felháborító, hogy mennyire ki van vágva a ruhájuk! Ilyen erkölcstelenség! Közel a világ vége!
Ilyenféleképen diskurált a két kövér dáma, de azért ők is arrafelé tolongtak, a merre a többiek, hogy lássák a nagy szenzácziót.

- Nem is olyan feltűnő! – mondta az egyik öregebb mágnás a környezetének. – A forradalom után, a direktórium alatt egész Páris ilyen ruhákban járt.
- Igaz! Nézzük csak meg még egyszer!
És ujra a tömeg közé furakodtak.

- Nincs valami jó tipped a következő futamra? – kérdezte egy ur a mellette elszaladó jóbarátjától.
- Nincs időm, majd később! Szaladok a három asszony után! – kiabálta vissza a másik.

Amott egy polgárasszony a kijárat felé vonta az urát: de a 7 éves kis fia nem akart velük menni; hanem folyton azt visította: „én is akarom látni!”

Ilyen nagy feltűnést keltett a minap három hölgy a párisi lóversenytéren – a ruhájával. Egy élelmes szabóczég öltöztette fel őket, így akarván reklámot csinálni szalonjának és a direktórium korabeli divatnak.

A ruhák – az egyik vörös, a másik fehér, a harmadik kék – ritkaszövésű gaze-szövetből készültek, testhezálló szabással, erős kivágással, ugy, hogy a három hölgy olyannak látszott, mintha a testük fátyolszövetbe lett volna burkolva.

Ezek a jelmezek nagy feltűnést keltettek, az egész közönség ott tolongott a három szép termetű hölgy körül és csufolták, becsmérelték őket. A szegény nők zavarodottan néztek körül, ők nem számítottak ilyen hatásra. A

legnagyobb felháborodást az a kosztüm keltette, a mely oldalt fel volt hasítva, ugy hogy menés közben a hölgy lábai is kikandikáltak a szoknya alól. A lárma mind nagyobb lett, végre nyílt botránynyá fajult, ugy, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie.

A rendőrök az egyik – legfeltűnőbben öltözött – hölgyet rögtön magukkal vitték, ugyan nem azért, hogy letartóztassák, hanem, hogy biztonságba helyezzék, mert tartani lehetett attól, hogy a párisi asszonyok egyszerre csak megrohanják és jól elpáholják a kis divat-forradalmárnőt.

A másik két hölgy is hamarosan hazapályázott, de még napok multán is az ő „merényletükről” beszélt egész Páris.
Erről a kis tavaszi szenzáczióról készült fényképfelvételt itt mutatjuk be olvasóinknak.