Egy kormányozható léghajó katasztrófája

Rettenetes léghajószerencsétlenség történt a minap Kaliforniában. Egy Morel nevű feltaláló óriási léghajót konstruált, amely 20 utassal szállhatott a levegőbe.

Morel főembere volt annak az amerikai léghajós-vállalatnak, amely óriási összegeket akart befektetni kereskedelmi czélokra szolgáló léghajókba. Azonkívül egy másik társaságot alapított, amely már 50 millió korona tőkét hozott össze, amelylyel Európa és Amerika között léghajójáratokat akart létesíteni.

Egyelőre Morel azt tervezte, hogy egy Ariel nevű óriási léghajóval rendszeres járatot rendez New-York és San-Francisco között. Ezt a léghajót ugy akarta készíteni, hogy 500 személyt és 40 tonna árut tudott volna egyszerre szállítani. Valóságos termeket, ebédlőt, szalont és hálószobákat vitt volna magával ez a hatalmas léghajó, a berendezést pedig fejedelminek tervezte.

Igazi amerikai fantáziával kiszámította, hogy a léghajónak egy utja London és New-York között 4000 koronába kerülne, tehát egy utasra 8 korona utiköltség esnék.

Ennek az óriási léghajónak mintája volt az a léggömb,a mely 20 ember számára készült és a minap szállott fel Morel vezetésével. 120 méternyire nyugodtan emelkedett a léghajó, de mikor a motorok működni kezdtek, a léggömb szétpattant és a szerkezet lehullott a földre.

Az irtóztató katasztrófának 50,000 nézője volt, és így érthető, hogy fényképfelvétel is készült róla, melyet itt mutatunk be olvasóinknak.

Az utasok közül 7 ember meghalt, a többi, köztük Morel is, sulyosan megsebesült. A nagyarányu vállalkozás tehát egyelőre megakadt. De az amerikaiak tettereje nagyon hamar ki fogja heverni a katasztrófát és talán már nemsokára ujabb, sikeresebb kisérletekről fogunk hallani.