A megvédett Gotterhalte

Fehértemplomban Dsida Lajos polgármester ellen, mert az a Gotterhalte hangja hallatára nem állt föl, agitácziót fejtettek ki ellenségei.

A dolog ugy történt, mint ismeretes, hogy Lipót Szalvátor főherczeg, midőn Fehértemplomban időzött, az ottani Haller-szállóban vacsorázott a tisztikarral. Mikor a főherczeg eltávozott, a vendéglőben lévő czivilek a Gotterhaltet hallva, felugráltak. A polgármester is felállt, meghajolt a távozó főherczeg felé, aztán leült.

Néhány jelenvolt osztrák érzelmü egyén megbotránkozott azon, hogy a polgármester nem állva hallgatta végig a császári himnuszt és rögtön terjeszteni kezdték a legkülönbözőbb híreket arról, hogy a főherczeg is megneheztelt és most már a katonaságot elviszik Fehértemplomból.

Később már ivet köröztettek, a melyben rendkívüli közgyűlés összehívását kérték. Az ívet negyvennyolczan írták alá és megtartották a közgyűlést.

Ketten azt indítványozták, hogy a polgármesternek szavazzanak bizalmatlanságot, mert a városhoz nem viselkedett méltóan, mikor a Gotterhalte hallatára ülve maradt.

Három bizottsági tag ellenezte a dolgot, mire a szavazás következett. Ennek az lett az eredménye, hogy harminczkét szóval, huszonhárom ellenében bizalmatlanságot szavaztak a polgármesternek, a kinek arczképét e heti számunkban közöljük.