A nagyvárad-debreceni vasut pénzügyi engedményeket kapott

A nagyvárad-debreceni vasutra Bihar vármegye 135,000 K hozzájárulást szavazott meg.
A kereskedelemügyi miniszter azonban nem látta reálisnak ennek az összegnek a fedezetét és azért a határozatot megsemmisitette. A vállalkozó Török és Gerster cég igy olyan tekintélyes összegtől esett el, a melynek híjján aligha foghatott volna a nagyszabásu építkezéshez.

Ezért Nagyvárad város és Biharvármegye küldöttséggel járult a kereskedelemi miniszter elé azzal a kérelemmel hogy a kormány nyujtson módot ennek a hiányzó összegnek a pótlására. A kereskedelemi miniszter válasza most érkezett meg erre a kérelemre.

A miniszter rendelete szerint a küldöttség kérelme az volt, hogy az állomások kibővítése és átalakítása fejében felvett 250,000 K költséget 100,000 K-val csökkentse. A miniszter kijelenti, hogy 19,000 K-t irányzott elő a kormány a biharpüspöki állomás biztosító berendezése fejében, melyet a vállalkozók a kormánynak fizetni tartoznak. Ezenkívül 29,000 K megfizetésére kötelezte őket a létesítendő vasutnak Nagyváradon történendő vízellátásáért. Ezt a két összeget elengedi és így az építkezést 48,000 K tehertől felmenti. 

Az építendő vasutnak Biharpüspökiben mellékvágányokra van szüksége.
A miniszter megengedi, hogy ezeket ócska sínvasból rakják le, ami ismét 9000 K költségmegtakarítást jelent. 255,000 K-t vettek föl a csatlakozási állomások kibővítésére és átalakítására. Ezzel 198,000 K-ra apadtak az engedmények.

Az engedmények fejében azonban a miniszter rekompenzácziókat követel.
A kormány előzetesen kilátásba helyezte, hogy a vállalkozó részvénytársaság 50 éven át évi 17,220 K államsegélyt kap. Ezt most 16,930 K-ra szállítja le. Kijelenti azonban, hogy ez az összeg egy összegben vagy nagyobb részletekben is kifizethető.

Kiköti azt is, hogy a 338,600 K-t kitevő tőkeértéknek megfelelő részvénytőkét át kell szolgáltatni az államnak. Mindezekkel az intézkedésekkel a vármegyei hozzájárulás megtagadása utján elmaradt 135,000 K hiány egyrésze kipótoltatott. Egyben felszólítja a vállalkozókat, hogy a kikötött 170,000 K engedményi biztosítékot fizessék be.