Ki lesz a Nemzeti új igazgatója?

A legutóbbi napokban a képviselőházban támadások hangzottak a Nemzeti Színház ellen, a belügyminisztérium költségvetésének tárgyalása alatt. Felhozták, hogy a színház művészi színvonala leszállt, oly elsőrendű művésznő, mint Jászai Mari, nem találja ott a helyét s más színházhoz szerződött, és hogy alkalmasint még mások is követik példáját.

A legélesebb támadást a képviselőházban Herczeg Ferencz intézte, különösen az intendáns, gróf Keglevich István ellen, de a színház egész vezetését is bírálta.

Herczeg Ferencznek erre a beszédére gróf Festetich Andor, a Nemzeti Színház igazgatója egyik lapban nyílt levélben válaszolt, melyben a saját eljárását védi, egyszersmind köztudomásúvá teszi, - a mit már régebben, mint tényt emlegettek - hogy őt művészet-igazgató állásából fölmentették és rövid időre más kezére bízzák a Nemzeti Színház igazgatását.

Tehát a Nemzeti Színház új igazgatót kap. Ki lesz, még nem tudni. Gróf Keglevich intendáns a díszes állással megkínálta Ditrói Mórt, a Vígszínház igazgatóját,de megegyezés nem történt. Herczeg Ferencz képviselő gróf Festetich nyílt levelére hasonlóképen nyílt levélben válaszol s a Nemzeti Színház bajaiért gróf Keglevich István intendánst vádolja.