Az olasz király és gyermekei

A san-rossore-i tengeri fürdő keskeny hídján egy nagybajuszu férfi áll, jobb kezével a karfát helyettesítő kötélbe kapaszkodva, baljával pedig kis fiának kezét fogja, míg két nagyobbacska leánya leguggolva nézi a tengerparton nyüzsgő sokaságot…

Olyan bübájos kép, egyszerü, természetes, látszik, hogy a fotográfus csak véletlenül jutott ehhez a pózhoz, mert „beállítani” ilyesmit alig lehetne. És ki gondolná, hogy ez az egyszerű sötét ruhába öltözött bácsi azzal a széles olasz kalappal nem kisebb ur, mint maga az olasz király, az a kedves piszeorru kis jószág pedig, a ki az apja kezét szorongatja, a piemonti herczeg, Olaszország trónörököse – a két kis leány pedig Jolánta és Mafalda herczegnők.

Bizony, ez a kép is elevenen mutatja – a mit különben mindnyájan tudunk – hogy a királyok is emberek. Boldogok, ha kiszabadulva az udvari etikett rabságából, levehetik a feszes egyenruhát vagy a nehéz király palástot és elmehetnek valami kis fürdőhelyre, hogy egész nap egyebet se tegyenek, mint gyönyörködjenek gyermekeik játékában – mint akármelyik más apa. Mert hiába hatalom, gazdaság, dicsőség – mégis csak a legnagyobb boldogság a szeretet – a gyermek….

Az olasz királyról pedig azt beszélik, hogy igazán modern, demokratikus gondolkozásu ember, valóságos polgári erényekkel ékes és nagy uralkodói gondjai közepette is talál időt arra, hogy családjával, gyermekeivel foglalkozzék.

Ezért aztán az olaszok rajonganak is királyukért, a ki semmiféle alkalmat el nem mulaszt, a mellyel bizonyíthatja, hogy mennyire becses előtte népének szeretete.