Világitó-torony

Az angol partok mentén több világitó-torony van. A tenger legveszedelmesebb részein állnak ezek s éjszakánként messze ellátszó fényükkel figyelmeztetik a hajósokat a veszedelemre és az óvatosságra. Némelyik világitó-torony a parttól tizenkét-tizennégy kilométernyi távolságra épült bent a tengerben.

Egyike a legrégibbeknek az eddylstonei, amelyiket még 1669-ben épitettek s azután időnként tökéletesitettek és megynagyobbitottak. Tragikus sorsra jutott 1703-ban ennek a világitó-toronynak az ujjáépitője. Mikor már minden készen volt, az épitőmester ünnepiesen maga gyujtott először tüzet a toronyban. De akkor óriási vihar támadt, mely az egész épitményt a tengerbe sodorta, a benne levő épitőmesterrel és munkásokkal együtt.

E szerencsétlenség sem riasztotta el Smeaton angol mérnököt attól, hogy ujjáépitse a megsemmisült világitó-tornyot s 1878-ban sikerült befejeznie a nagy munkát. Most már szilárdan áll a habok között az erős épitmény. Még ennél is hiresebb a castbournei Beah-Head-világitó-torony, amelynek képét itt láthatják olvasóink. A part szikláiból vágott kövekből épitették, hoszas fáradozással.

A tengerbe sülyesztett sziklatömbökre épitett torony magassága alapjától a tetejéig harminczkilenc méternyi s az épitésére felhasznált gránit 3660 tonnát nyom. A tetején hat szoba van, ezekben laknak a világitó-gép kezelői. Ez a világitó-torony abban különbözik a többitől, hogy a fény nem oldalról árad ki belőle, hanem felülről.

A többi világitó-toronyban villamfénynyel világitanak, ebben azonban Kitson-fénynyel, mely petroleum gőzülgtetésével és gázzá változtatásával jön létre, az égő gáz fénye egészen a felhőkig felhat s 240,000 gyertyaláng erejű.