A bukovinai csángók hazatelepítése

A négy bukovinai csángó falu, Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva népe hazavágyódik.
Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter a legnagyobb érdeklődéssel kiséri az akcziót s mint ismeretes, a telepítési törvényben külföldre vándorolt magyar véreink visszatelepítésére tételes rendelkezéseket s részükre nagyobb kedvezést tesz.

A bukovinai csángók visszatelepítésének azonban az az akadálya, hogy ha tömegesen akarnák értékesíteni ottani ingatlanaikat, jóval értéken alul tudnák csak eladni. Azért merült föl a bukovinai csángó magyarok körében az a gondolat, hogy ottani ingatlanaikat az osztrák kormánynak és pedig a radauczi ménes czéljaira eladásra fölajánlják.

A hazatelepítés érdekében az utóbbi napokban kedvező fordulat történt.
Ugyanis ötszáz Oroszországba kivándorolt német család akar Bukovinába költözni és a négy magyar falu telepeit megvenni. Ez a kedvező fordulat arra birta Darányi földmivelésügyi minisztert, hogy addig is, a míg a telepítési törvényjavaslat módot nyújt nagyobb arányú állami tevékenységre, már ez év tavaszán Déván harminczegy csángó családot telepít le.

Ezzel paralel Alpestesen, Marossolymoson és Folton újabb telephelyeket rendeznek be a bukovinai csángók részére. Az első hazajövő csapat már tavaszszal itthon rak fészket. A hazatörekvő csángó magyarok nem szegény emberek. Van köztük olyan kisgazda, a ki tízezer korona vagyonnal rendelkezik s nincs egy se, a ki ezerötszáz koronánál kevesebbel kezdené itthon az életét.