A Noszty-fiú esete Tóth Marival

Mikszáth Kálmán regénye, melyre mint lapunknak az utóbbi években legnagyobb sikerű közleményére még szeretettel emlékezünk vissza valamennyien, most megjelent könyvalakban is három kötetben. Annak idején, mikor ez a regény lapunkban folyt, országszerte beszéd tárgya volt egy-egy fejleménye s a körül a kérdés körül, megkapja-e feleségül a Nosztyfiú a csinos és gazdag Tóth Marit, számtalan találgatás, vita és fogadás volt.

Az ilyen hatás a mi közönségünknél a legritkább dolgok egyike, jele annak, hogy mennyire a szíve közepében van Mikszáth Kálmán olvasói nagy táborának. Nem is tud úgy senki a művelt magyar ember lelke szerint szólni, mint ő.

Csodálatosan közvetlen hangja, a mely oly közel áll az élőszóhoz, mint talán egyetlen más íróé sem, belopja magát a lélekbe, természetes, nagyképűség nélküli és mégis fölényes bölcseségére nyugodtan bízhatjuk magunkat, szatirája kitárja az emberi gyöngeségeket, de nem hagy maga után semmi keserű ízt, humora egy minden emberi dologgal közösséget tartó nagy szív nemes tükröződése.

Csupa harmónia minden, csupa szín és melegség, soha nem nyugtalanít és soha nem hagy kielégítetlenül. Ilyen harmonikus iró nincs több ma egész Európában; a mai keserű, kegyetlenkedő, tengelye-vesztett irodalomban Mikszáth a vigasztalás szigete.

De azért minden harmóniája és látszólagos egyszerűsége mellett megvannak a maga mélységei is; szinte magától ömlő, szinesen hullámzó elbeszélésében benne van a magyar élet kritikája, nem a zordon moralista, hanem a mindent megértő s ezért semmin föl nem háborodó bölcs kritikája, emberei élő lények, látjuk, a mint kialakulnak a maguk társadalmi helyzetének képére, pillantásokat kapunk az emberi lélek mélységeibe, a hol a legrejtettebb, legbonyolultabb és legnehezebben megközelíthető érzések tanyáznak.

Mikszáth nem akkor viszi az olvasói elé embereit, a mikor forrnak, vívódnak, önmagukat keresik, hanem a mikor készek, kialakultak, - nem erjedő mustot tölt poharunkba, hanem kiforrott, tiszta bort. Ezért nagyon egyszerűeknek, szinte átlátszóknak tűnnek fel, ha az ember csak felületesen nézi őket, mélységeik csak közelebbi szemléletre válnak láthatókká.


A Noszty-fiú például egyszerű legény, a milyen ezer is akad Magyarországban vármegyei és egyéb hivatalokban, hámladozó falú kúriákban: kedves, szeretetreméltó, léha, vidám, tudatlan, de nem ostoba, rafinált, de nem gonosz, - de ha összevetjük árnyékképével, az apjával, a kiben megvannak a kortól megridegítve a fiú rosz tulajdonságai, viszszájukra fordítva a jók, megdöbbenve veszszük észre, hogy az élet mivé alakítja az embert.

Az öreg Noszty bizonyosan olyan volt fiatal korában, mint most a fia s a fiú egykor olyan lesz, mint az apja. S a kettőben benne van a magyar gentry egy tipusának képe, - összesürítve a magyar arcznak egy jellemző vonása, a mely sok olyan dolgot megértett, a mit eddig nem tudtunk maguknak megmagyarázni.

Egy másik kép: a meggazdagodott iparos helyzete a gentry társadalommal szemben, - harmadik kép: a megyei élet a maga kicsinyességével, nagyzolásával, hosszú szónoklataival, rövid cselekvéseivel, félig középkori, félig modern szellemével.

Keresztmetszetben a vidéki magyar élet képe ez, egy nagy jellemző tollával megrajzolva. Vannak a regénynek lapjai, a melyeknél szebbeket még nem írt magyar próza-író, a melyek a költészet legmagasabb régióiba visznek fel. Mindenki, a ki a Noszty-fiút elolvasta, érezni fogja, hogy lénye gazdagodott, lelke megtermékenyedett egy nagy elbeszélő művészszel való érintkezésben.