Három év Magyarország mezőgazdasági politikájában

A vaskos kötet a fölmivelési tárca sokoldalu müködését és annak eredményeit megfelelő csoportokba osztva tárja elénk.
Nevezetesen szól a mezőgazdasági növénytermelés, szőlő- és kertgazdaság, erdészet, állattenyésztés, vizügy, munkásügy érdekében tett intézkedésekről, a birtokpolitikáról, a szakoktatásról, segitő akciókról, a kereskedelemi szerződésekről mezőgazdasági szempontból, a mezőgazdaságot érdeklő törvényalkotásokról, a földmivelési miniszter kiadványairól és az állami mezőgazdasági intézményekről.

Természetesen egy rövid cikkben az intézkedések óriási tömegét nem ismertethetjük meg, hiszen például a tárgyalt három év alatt az országgyülés nem kevesebb, mint 35, a mezőgazdaságot közelebbről érdeklő törvényt alkotott, messze terjedne tehát ismertetésünk, ha mindezen törvényeket és azok alapján történt intézkedéseket tüzetes elbirálás tárgyává tennők. 

Lássuk röviden, minő intézkedések lettek a legutóbbi három év alatt életbeléptetve az agrárszocializmus méregfogainak eltompitása érdekében. 

E téren a kötet első helyen a munkásközvetitést emliti fel.
Az e célból az egész országban felállitott szervek segélyével már közel 80,000 gazdasági munkás lett elhelyezve és nagy figyelem fordittatott a visszavándorolt munkások munkával való ellátására is.

A kivándorlás csökkentése és általában a munkások jólétének emelése céljából a munkások téli foglalkoztatására is nagy gond fordittatott. Három év előtt mintegy 400 háziipari tanfolyam körülbelül 10,000 munkást oktatott kosárfonásra, seprőkötésre, gyékény- és szalmafonásra, fafaragásra stb.


A háziipar készitményeinek értékesitését a miniszter e célból állami segitéssel létesitett szövetkezetekre bizta; 68 ily szövetkezet létezik már az országban. A munkások mezőgazdasági ismereteinek gyarapitása céljából évenkint mintegy 2000 népies gazdasági előadást tartanak, melyek hallgatóinak száma 100-200 ezer közt váltakozik. 

A hitel- és fogyasztási szövetkezetekről is, mint olyanokról emlékszik meg a füzet, melyek a mezőgazdasági munkások érdekeit is hatályosan szolgálják. Ez az állítás persze tulhajtott dolog; pénzbeli hitelt mezőgazdasági munkásnak, kinek munkaerejénél egyéb vagyona nincs, a hitelszövetkezet csak jó kezesség mellet nyujt, a munkaadó kezességének igénybevétele pedig a munkást rabszolgájává teszi a munkaadónak.

A fogyasztási szövetkezeteket sem ismerhetjük el munkásjóléti intézményeknek; a mezőgazdasági munkás áruszükséglete igen csekély, de a fogyasztási szövetkezet ezt sem adja neki hitelbe, inkább a falusi szatócshoz fordul tehát, hol némi hitelt élvez. Kétségkivül hatályosabban szolgálják a mezei munkások érdekeit a gazdasági munkás- és cseléd-segélypénztárak, melyek 1906. óta 35,695 esetben több mint 1.200,000 K segélyt nyujtottak.

Nem kicsinyeljük a népkönyvtárak jó hatását sem, ezek részére a könyveket a földmivelési miniszter ingyen küldi és eddig mintegy 700 népkönyvtárt állitott fel. A mezőgazdasági munkások és cselédek jutalmazását a miniszter 1908. óta fokozottabb mérvben gyakorolja, mintegy 1400 egyén részesült már elismerő oklevélben és 50-100 K pénzbeli jutalomban. 

Hosszabban foglalkozik a füzet az 1907. évben létrejött uj cselédtörvénynyel, melyet a szociáldemokraták, – okkal-e vagy ok nélkül, nem vitatjuk – „derestörvénynek” neveznek. Kétségtelen, hogy vannak e törvénynek a munkásokra és cselédekre nézve célszerű intézkedései, de vannak a kor szellemével meg nem egyező rendelkezési is. Ilyen többek közt a kivándorlást akadályozó rendelkezés, aminek középkori izét nem lehet azzal elvenni, hogy ha a munkás és cseléd kivándorlási szándékának végrehajtásában meggátoltatik, később majd maga is jobb véleményre tér és lemond a kivándorlásról.

De ha e törvény alkotásával nem is, a munkásházak épitésének állami támogatásáról szóló 1907. XLVI. t.-c. alkotásával már csakugyan nagy szolgálatot tett a miniszter és a törvényhozás a mezőgazdasági munkásoknak. E célra a három év folyamán összesen 1.050,000 K állittatott be a költségvetésekbe; kezdetben a munkásházak épittetésére vállalkozó törvényhatóságoknak és községeknek épitési segélyt utalt ki a miniszter, most azonban az e célból felveendő épitési kölcsön kamatait fedezi. Eddig hat millió K kölcsöntőkét jóval meghaladó összegnek kamatait vállalta el a kormány és ily módon 6000-et meghaladó munkásház létrejövetelében müködött közre. 

Végül még a földmivelők tudakozó irodája cimen 1908-ban létesitett intézményt emliti fel a könyv a szociálpolitikai alkotások között. Ennek az a célja, hogy a vidékről a fővárosba ránduló földmives népnek utbaigazitással és tájékoztatással szolgáljon, levélbeli tudakozódásokat is elintéz és eljár a hozzáfordulók ügyesbajos dolgaiban.

Az intézményt természetesen az állam tartja fenn, amit nem irigylünk a földmivesektől, de nem hallgatjuk el annak felemlitését, hogy a kereskedők és iparosok részére nemcsak nem állit fel az állam eféle intézményeket, de még csak erkölcsi támogatásban sem részesiti azokat, amelyeket a kereskedők és iparosok saját erejükön létrehoztak.

Darányi méltán megérdemli a dicséretet e téren kifejtett tevékenységéért, de ami neki érdemül szolgál, annak elmulasztása szégyen azon miniszterekre nézve, akik közgazdasági tevékenységünk más ágazatait volnának hivatva ápolni és fejleszteni.