Zeppelin gróf léghajója

Zeppelin gróf, a hires léghajós, a minap ismét felszállt léghajójával a Boden-tó mellett fekvő Fríedrichshafenben. Kisérlete minden eddiginél nagyobb sikerrel járt. Minden irányban bekalandozta Radensburg környékét, majd visszatért a Boden-tóra, ezt megkerülte, elöbb 400 méternyi, aztán csupán 20 méternyi magasságban a tó szine fölött.

Két órai menet után a léghajónak még volt annyi energiája, hogy utasokat változtathatott és aztán még egy teljes óráig keringett minden irányban, míg a sötétség be nem állott. Ez a kisérlet bebizonyitotta, hogy a Zeppelin-féle léghajó nagyobb röpülőképességében nem lehet többé kételkedni.

Zeppelin léghajója szivaralaku és aluminiumból készült. 13 rekeszből áll, s igy ha az egyik elromlik, a többi föntartja. Az egész léghajó selyemmel van bevonva. Négy, aránylag kis csavar hajtja, kettő az előrészen, kettő pedig a hátsó részen van elhelyezve. Két ugyancsak aluminiumból készült csónak van a léggömb alsó részén mozgékonyan elhelyezve, ezek között egy 40 méter hosszu folyosóval, melyen közlekedni lehet.

A legutolsó fölszállás alkalmával a hátsó csónakban Zeppelin gróf, unokaöcscse és Parsival őrnagy, a német katonai kormányozható léghajó feltalálója ült, elől pedig nyolcz meghivott vendég.

A léggömb a Boden-tó partján épitett félszerben van elhelyezve. Egy ott lévő sinszerkezeten nyugszik, ezzel együtt huzzák ki a félszerböl és a sinekröl száll fel.

Mai számunkban bemutatjuk olvasóinknak a Konstanz városa fölött lebegő kormányozható léghajó képét, amely a legutóbbi sikeres fölszállás alkalmával készült. A város lakosai nézik a röpülőgépet és valószinüleg gyorsabban dobog a szivük a boldogság miatt; hiszen német ember az, aki föltalálta ezt a remek kormányozható léghajót!