Törvényjavaslat a közutakról és vámokról

Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a közutakról és vámokról szóló törvényjavaslat előadói tervezetét tanulmányozás és esetleges észrevételek megtétele czéljából megküldötte az érdekelt hatóságoknak és testületeknek.

Az előadói tervezethez csatolva van mintegy 200 oldalra terjedő indokolás is, mely bevezető részében részletesen ismerteti az uj törvényben érvényre jutott főbb elveket.

A törvényjavaslat a közutak jelenlegi hat kategóriája helyett négy kategóriát állít fel, u. m. állami, törvényhatósági, járási és községi utakat. A javaslat elrendeli valamennyi uthálózat ujból való egységes megállapítását, figyelemmel arra a fontos gazdasági czélra, hogy az ország minden községének az év bármely szakában legyen járható összeköttetése járási székhelyéhez és vasuti állomásához.

A járási utügyek ellátására a közigazgatási bizottságok mintájára „járási érdekeltség” neve alatt új testületet szerveznek. Fontos ujítást tervez a törvényjavaslat a közutak szükségletének fedezete tekintetében. Az állami utakról továbbra is az állami költségvetésben történik gondoskodás. A törvényhatósági utaknál a fedezet alapjául szolgáló utadók rendszere gyökeres átalakítást szenved. 

Az utadóminimum intézményét teljesen megszünteti és az ily módon előálló hiányt részben az utadókulcsnak 10 százalékról maximum tizenhárom százalékra való emelése által, részben pedig mintegy fél millió korona állami hozzájárulással fedezi.

A járási és községi közutak részére szintén tizenhárom százalékos adókulcsot statuál, ennél azonban az adó felerészének természetben való lerovását is megengedi, míg a másik felének készpénzben való megváltása kötelező.

A vámokról intézkedő részében a törvényjavaslat a vámszedési jogot megszorítja.
Ujakat csak közhatóságoknak és legfeljebb tizennyolc évi hatálylyal engedélyez. A díjtétel szigoru mérlegelés alapján szabatik, meg az ellenőrzés hatályosabb lesz, a bérleti rendszert megszünteti, és az állami vámszedéseknek 10 év alatt való fokozatos megszüntetését rendeli el.

A törvényjavaslat harmadik része utrendőri és büntető határozatokat tartalmaz.