Nő, mint kormányzóhelyettes

Hogy a nők egyenjogusitása érdekében megindult mozgalom mikor végződik általános sikerrel? az természetesen kérdéses. De annyi tény, hogy addig is sok minden történik, a mi azt bizonyítja, hogy ha törvény vagy szokás nem zárja ki, akkor a nők igen előkelő állásokba, sőt méltóságokba is juthatnak, a nélkül, hogy ezt a nőmozgalom sikerének kellene betudni.

Ellenkezőleg: ha a nőnek egyéni kiválósága oly feltünő, hogy alkalmassá teszi valamely közhivatal betöltésére, akkor az „erősebb nem” távolról sem fog az illető nő érvényesülése elől elzárkózni.

Megmutatta ezt például legutóbb Oregon északamerikai állam kormányzója, a ki Sheldon kisasszonyt titkárának nevezte ki. E nő képzettsége, komolysága méltán vetekedik sok férfiuéval, miért is a kormányzó – hosszabb szabadságra menvén – helyettesének tette meg Sheldon kisasszonyt.

Az Oregon állambeliek pedig teljesen meg vannak elégedve a helyettes kormányzó hivatali müködésével és tekintve, hogy az illető még szép is, nincs kizárva, hogy a kormányzói állás végleges betöltésénél majd komoly konkurrencziát fog csinálni a férfi versenyzőknek.