Elrajtolt az első magyar autóverseny!

Az 1894-ben Párizs-Rouen között megrendezett első autóverseny hatására megalakult Magyarországon egy szűk körű társaság, amely az automobilizmus terjesztését tűzte ki céljául.

Hatsek Béla műszerész nyomon követte az újságok versenyről szóló beszámolóit, sőt ki is utazott a helyszínre. Fellelkesülve a francia autóversenyen 1895-ben behozta az országba az első Benz Velo-t.

1900. november 30-án létrejött a Magyar Automobil Club. Lelkes szervezője Reimann Gyula a következő évben egy nemzetközi autós túrát próbált életre hívni. A túraútból azonban autókiállítás lett, amely június 20-23. között került megrendezésre a budapesti lóversenypálya területén. Ennek keretében indult az első magyar autóverseny futam.

Aki részleteket is meg szeretne tudni az első hivatalos versengésről, annak a Magyar Sport Enciklopédiájából idézünk: „A versenyben a legjobb időt és a könnyű kocsik kategóriájában a győzelmet Fényi Béla szerezte meg, aki az öt kört - 7LE-s Peugeot-jával – 13 perc 28,8 mp alatt teljesítette. A kiskocsik versenyét Spitz Arnold 6,5 LE-s Darracq-kal, a túrakocsik versenyét a bécsi Bierenz 10 LE-s Daimlerrel szerezte meg. Versenyen kívül Szapáry Pál gr. – a Magyar Automobil Club első elnöke – 24 lóerős Daimlerjével 11 perc 53,6 mp alatt tette meg a távot, és így 54 km/óra átlagsebességet ért el.”

Korábban soha nem versenyeztek még hivatalosan négykerekű járművek Magyarországon, így azt mondhatjuk, hogy az 1901-es versennyel vette kezdetét a sportág története.