A tőzsde uj elnöke

Nagy szenzácziója volt a mult héten a budapesti áru- és értéktőzsdének.
A tőzsde-tanács elnökválasztásra gyült össze és a tőzsdetagok nagy meglepetésére nem az eddigi elnököt, Sándor Pált, hanem a Magyar Általános Hitelbank igazgatóját: Horváth Elemért választotta meg két szavazattöbbséggel. A választás eredménye a milyen nagy meglepetést, éppen olyan megelégedést is keltett.

A tőzsde uj elnöke régi, szimpatikus és nagytehetségü tényezője a magyar pénzügyi világnak.
Horváth Elemér 1880-ban lépett állami szolgálatba a pénzügyminiszteriumba, a hol miniszteri tanácsosi rangig vitte. 1895-ben kilépett az állam szolgálatából, hogy a m. kir. Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság igazgatóságába lépjen, mint az üzletvezető igazgatóság elnöke. Ez időben az Osztrák-Magyar Bank helyettes alkormányozója is volt, a mely utóbbi állásáról akkor mondott le, a midőn 1904-ben a Magyar Általános Hitelbank igazgatóságába választották meg, a melyben ma is helyet foglal.

Ő felsége Horváth Elemér érdemeit a harmadosztályu vaskorona-renddel, majd a Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki. Arczképét e heti számunkban közöljük.