Hieronymi Károly

Ismerős, jóhangzásu név.
Istennek hála, nem politikus, mint történelmi nagynevü elődje; e nagy név nagy sulylyal is nehezedett viselője vállaira, praedestinálta, belekényszeritette a vezérlő politikus szerepébe s igy a szakember benne meghátrálni volt kénytelen a politikus előtt. 

Hieronymi izig-vérig szakember s mi, a kik politikával nem foglalkozunk, igen szerencsés választásnak tartjuk a mostani kormányelnök részéről Hieronymit, a kinél jobban és alaposabban közgazdasági és közlekedési ügyeinket ebben az országban senki sem ismeri.

Nagy szaktudásu, kipróbált erő.
Volt az osztrák-magyar államvasut-társaság elnökigazgatója, a közlekedésügyi ministerium államtitkára, a technikus congressus elnöke, a mérnök és épitészegyletnek több izben elnöke, kiváló pénzügyi és ipari vállalatok vezetője, az u.  n. „nagykabinet”-ben, a Wekerle-Csáky-Szilágyi félében belügyminiszter: mindezek az állások és tiszségek Hieronymi fölfelé emelkedő pályájának mérföldmutatói.

Bármikor bármely állásában szivós erélylyel, buzgalommal, integer vitae scelerisque purus megállotta helyét diszt, méltóságot szerezve az állásnak, a melyet mindenkor betöltött. S ő, a nem politikus és nem jogász, mondott a Khuen-kabinet álláspontjának megvédésére legutóbb a főrendiházban olyan talpraesett beszédet, hogy a politikusok és jogászok bámulva tekintettek össze: hát ez az ember ehez is ért? 

Közgazdasági és közlekedési nagy megoldásra váró kérdéseink szempontjából óhajtanók, bár tartós lenne kormányzása. Emlékezünk arra, ki agitált csatornahálózatunk fejlesztése érdekében; tudjuk, kitől származik uthálózati complexumunk különösen a vizi közlekedés fejlesztésének egész nagyszerü tervezete s a midőn ezeket megemlitjük, erős a hitünk, hogy Hieronymi Károly minden erejéből törekedni fog ezek megvalósitására a közjó s a politikától agyonzaklatott szegény hazánk érdekében.
(Dr. P.)