Ha távcsövön át hosszabb ideig megfigyeljük a Jupitert, rögtön észre vehetjük hogy rajta jellemző és mindenkor feltünő képződmények mutatkoznak.
Ugyanis középső, az egyenlítőnek megfelelő része igen fényes, fehér sávként jelentkezik, a melylyel a többi foltokkal tarkított sávok párhuzamosak. E kissé vöröses-barna színű szalagok közül az egyenlítői öv mellettiek a leghatározottabbak, míg a következők rendkívül változóak s alkalomadtán el-el tűnnek. Földünkénél eme körülbelül 1300-szor nagyobb térfogatu bolygó szélei annyira homályosak, hogy fotografálásuk lehetetlen s csak igen elmosódott fényfoltot eredményeznek.
Épen ezért felületi képződményei csakis rajzokkal örökíthetők meg. Ha már most különböző – akár rövid időközökben készült – rajzokat összehasonlítunk, úgy arra a meglepő eredményre jutunk, hogy a bolygó felülete rendkívül nagy változásoknak van alávetve, mint azt a mellékelt, Ó-Gyallán, az ottani csillagdán ez évi január hó négy egymásutáni napjának estéjén készült rajzok is mutatják.
A Jupiter felületi képződményeinek e gyors változékonyságából következik, hogy mi e bolygónak csak külső burkát látjuk, a mely az újabb spektroszkópiai vizsgálatok szerint nagy mennyiségű vízgőzt tartalmaz s így bizonyára hatalmas kiterjedésű, sűrű áthatlan felhő-gomolyokból áll. Ezek fedik el előlünk a bolygó tulajdonképeni magját s rejtenek el egy talán még izzó gőzökből és gázokból álló csodás világot, mely felett a fellegek titáni küzdelmek között keringenek és száguldnak mérhetetlen sebességgel.
A Nap pedig, melynek fénye és melege lehet létet a földi teremtményekbe, ott csak negyed annyi világossággal ragyogja be e hatalmas felhőtömegek kimagasló s halvány pírban úszó koronáit, melyeket mi a távcsövön át világosabb s a sötét alapból gyakran oly élesen kiváló fény-foltoknak és csikoknak látunk. Minden valószinűség szerint a felhőtakaró alatt végbemenő változásokat nem vehetjük észre.
A január 24-én készített rajzunkon is látható nagy ovális alakú foltról, - a mely felfedeztetése idején harmincz évvel ezelőtt feltünő vörös volt, most már azonban élénk fehéres-sárgás fényű – azt tartják ugyan, hogy ez a bolygónak a magja, azonan tekintve annyi időn át szinte változatlanul megmaradt alakját, ez aligha lehetséges.
Ugyanis, ha elképzeljük, hogy a Jupiter légkörében – melynek létezését a bolygó elmosódott szélei is eléggé bizonyítják – rövid egy óra leforgása alatt, rendkívüli erők behatása folytán hatalmas lég- és gőztömegek több ezer kilométernyire sodortatnak, be kell látnunk, hogy ez örökös gomolygásban száguldozó vészterhes fellegek kárpitja nem maradhat annyi időn keresztül egy és ugyanazon helyen megszakítva. Ez említett ovális alakú u. n. „Vörös folt” óriási arányairól különben némi fogalmat nyujthatunk, ha megemlítjük, hogy hoszsza 11,000 km, és szélessége 14,000 km, míg Földünk egész átmérője csak 12,755 km.
Felületi képződményeinek folytonos változásai miatt a Jupiter forgásideje még pontosan nem volt megállapítható. Körülbelül 9 óra 55 percz 40 másodpercz alatt fordul meg egyszer saját tengelye körül. – Mily pompásak lehetnek ott az éjjelek, mikor hét holdja – melyek közül kettőt csak legujabban fedeztek fel – gyors egymásutánban fut át az égbolton s gyakran egy időben 3-4 hold is hinti szét ezüstös, halvány fényét!
Ez égi testnek gyorsan tűnő nappalai és éjjelei azonban egyforma hosszúak, mert hiányzanak évszakai, a mennyiben forgástengelye három fok hijján majdnem merőleges a Nap körüli pályájára. A Nap ott az égbolton mindig ugyanazt a körívet járja be, melyet nálunk a tavaszi vagy őszi napéjegyenlőség idején. Hiányzanak tehát a mi oly változatos évszakaink.
Egyenlítői vidékein bolygó rendszerünk középpontja mindig a zenitben van, sugarai merőlegesen érik, míg ettől északra vagy délre örökös tavasz uralkodik, a Jupiter 4332 nap, azaz 11 földi év 10 hónap és 17 napból álló e bolygó évének minden egyes napján.
Dr. Massány Ernő
