Az igazságszolgáltatás áldozata

Az igazságszolgáltatás évezredes történetében nem volt ritka az az eset, a mikor a bekötött szemű Themisz tévesen osztotta a keresett igazságot és annak adott elégtételt, a ki nem kérte, és büntette azt, a ki ártatlan volt. Csakis az emberi gyarlóságok lánczolata okozza rendszerint ezeket a tévedéseket, eltekintve mindenesetre azoktól a czéltudatos perektől, a melyeket a hatalom emberei már a régebbi időkben indítottak olyanok ellen, a kik utjokban állottak.

Mi az ujabbkori büntető igazságszolgáltatásnak egyik áldozatát mutatjuk be. Az illető Beck Adolf, volt svéd alattvaló. Ő volt a büntető judikatura tévedésének áldozata. Története az volt, hogy Angliában valami Smith John nevű embert üldöztek sulyosabb büncselekmény miatt, de nem tudtak ráakadni.

A körözés során Beck Adolf, svéd alattvaló épp Londonba időzött és a véletlen ugy hozta magával, hogy a csalódásig hasonlított arra a Smithre, a ki ügyesen el tudott rejtőzködni az igazságszolgáltatás kutató szemei elől. Még a különös ismertető jelek sem hiányzottak. Erre aztán a londoni rendőrök Bech Adolfot letartóztatták, a londoni bíróság pedig Becket mint Smith Johnt elítélte hét évi sulyositott börtönre.

Beck rettenetesen le volt sujtva, mert bármennyire erőlködött is, hogy bebiztosítsa a rettenetes tévedést, minden ellene látszott esküdni. Rajta maradt még az a vád is, hogy nemcsak bünös, hanem csaló is, a ki másnak adja ki magát, mit a mi és a ki.

Beck teljesen megtörve leülte a hét esztendőt. A mikor kikerült a börtönből, rá nemsokára egy véletlen a londoni rendőrség kezére játszotta az igazi Smith Johnt. Persze: csakhamar lecsukták és elítélték, de a Beck Adolfon elkövetett óriási jogsérelmet már nem lehetett jóvá tenni, ellenben fizettek neki – kártérítést. Pénzzel mérték fel a hét esztendei rabságot és az angol igazságügyi kincstár hatvanezer koronát adott a szerencsétlen áldozatnak.

A dolognak igazi tragikuma pedig csak most kezdődik azzal, hogy – be is fejeződött. Becket ugyanis a börtön levegője és a kedélyi megrázkódtatások annyira megviselték, hogy néhány hónapra rá meghalt és hozzátartozóinak szomoru körülmények között szerzett örökséget hagyott hátra.