Lóverseny-idyllek

Évente ilyenkor, lóverseny végén nagyon lenyulik a sikkasztások rovata. A játékszenvedély még idegen pénz árán is igyekszik a szerencsét korrigálni. Pedig az olyan jószág, hogy ha önként nem hullik az ölünkbe, se füttyszóval, se bunkósbottal ugyan magunkhoz nem csalogatjuk.

A multkor egy magánhivatalnok-féle fiatalember főbelőtte magát. Csak egy pár sort hagyott hátra:
„Öngyilkosságom oka egy buta ló.”
Lóverseny van, rögtön megértjük. Az öngyilkosságok és kisérletek hosszu sora után, aztán itt a letartóztatottak névsora. Sikkasztók, tolvajok… Hol a pénz? Sehol, elvesztettem a lóversenyen! – a stereotip felelet.
Lám, asszony is van köztük. Ámbár nincs azon csodálkozni való. A legszenvedélyesebb játékosok mindig az asszonyok. Ég az orczájuk, reszketnek az izgalomtól….
s mint a gyermekek, sírnak, átkozódnak vagy boldogan nevetnek, a szerint, a mint a ló bejött vagy letört. Mosónő, s varrólány, cseléd csak ugy tippel, mint azok a gyönyörüséges szép mágnásasszonyok s lipótvárosi szépségek odaát az előkelő helyen. A legszakértőbb köztük azonban bizonyára Horváth Lászlóné volt, egy gömb-utczai házmesterné, a ki éppen most, a mikor ezeket írom, végigsirdogálja a rendőrség folyosóit. Rendőr viszi a czellába.
A házmesterné nagysága fillérenkint összeszedte a házbért – vagy hétszáz korona volt, - és kiment a lóversenyre.
- Nem jönnek ki a lóversenyre? – invitálta barátságosan a lakókat.
A szegény munkásasszonyok jöttek. Mert nem volt biztosabb mód a házfelügyelő nagysága barátságának megnyerésére, mintha vele tartottak a totalizatőrhöz. Az ilyeneket nyomban rokonléleknek nézte s szemet hunyt, ha a gyerekek kicsit lármáztak. Egy furfangos czipész például tippekkel fizette meg a házbért. Már jócskán tartozott s a házmesterné ugyancsak megfenyegette.
- Kidobom, ha nem fizet!
- Majd megfizetem, ne haragudjék a nagysága, inkább adok egy holtbiztos tippet. Tegye meg ma a harmadik futamban a 6-os számot.
A házmesterné szót fogadott s töméntelen bankót nyert. Azóta a suszter egész nyugodtan akár viczeháziurasodhatott.
De a házbér mégis eluszott. A suszter találom tippjei nem váltak be, s a házmesterné rémülve vette észre, hogy a kétszáz korona már eluszott a háziur pénzéből. Ötszáz koronát pedig egy barátságos külsejü fiatalember, a kivel együtt spekuláltak Siegre és Platzra, emelt ki a ridiküljéből.
Igy mondta el legalább a rendőrségen. A legjobban azonban mégis az ármányos czipészt szidta.
- Csak az fáj, hogy nem én teszem ki a lakásból! – szólt dulva-fulva. – Mert ugye-e, a háziur most már nem vesz vissza?...És kérem keressék meg azt a gazembert, a ki ellopta a pénzemet. Ki hitte volna, hogy a lóversenyen is akad közönséges tolvaj!
Pedig nagyon kedves és találó sorozatképeket lehetne a lóversenyeken felvenni holmi – kétes exisztencziákról. Ott, a hol sok pénz gurul, állandóan rajzik a tolvaj s a csaló.
Példa rá Rácz Lajos, a Hungária-szálló főpinczérének esete. Rácz is gyakran szokott kinézegetni a lóversenyre. Ott pedig hamarosan megy az ismerkedés. Ő is megismerkedett egy barátságos képű urral, a ki szintén pinczérnek mutatkozott be s tele volt a leglehetetlenebb tippekkel. Rácz Lajos sokat mulatott rajta. A szaktárs komikusan tudott dühöngeni, ha egyik másik lova nem jött be.
Pünkösd napján is ott találta a gyepen.
- Nagyszerű, hogy fizetnek a hatosra! – szólt lelkendezve. – De hát ki gondolta volna, hogy Ingeper az az omnibuszló viszi el a Sieget.
- No én is gondoltam rá! – felelte Rácz. – Megtettem háromszor is. Kettő Siegre, egy Platzra.
- Lehetetlen, maga csak bolondozik. Mutassa a tichetteket! – Rácz megmutatta, sőt oda is adta. Hadd pukkadozzék a másik! Az efféle olyan végtelenül jól esik.
- Csakugyan! – sóhajtott a szaktárs. – No hallja ezentul csak magával játszom.
Ezzel visszaadta a tikketeket. Rácz pedig sietett a pénztárhoz. Csak ott vette észre,hogy ez egyik 6-os ticket helyett egy 13-as tickettet szorongat.
Ismeretlen barátja hirtelen azzal cserélte ki a nyerő ticketet.
Az ellopott 6-os ticket csak másnap került elő. Egy derék piaczi árus akarta beváltani, a kinek a tolvaj a Marilla-kávéházban féláron eladta. A jó üzlet kedvéért még ő került a csávába s a rendőrségre vitték, a hol aztán utmutatásai alapján a szerencsekorrigálót:Deutsch Ferencz pinczér személyében elfogták. A rendőrségen kiderült, hogy a főpinczér voltaképen kivel ismerkedett meg. Mert Deutsch Ferenczben régi jó ismerősét üdvözölte a rendőrség, a ki lopásokban és orgazdaságban már nem egy ízben ékeskedett.
Élénken szóló figyelmeztetésként szolgálhat ez a többiekből találomra kiragadott eset, hogy a könnyü ismerkedés, mely a tippkeresés világában minden fentartás nélkül szokott szövődni, mennyire válhat kellemetlenné. Egymást soha nem látott emberek egy-kettőre puszipajtásokká verődnek, társasvállalatba fognak… nem törődve sem a jóizléssel, sem a legelemibb vigyázattal.
A rendőrségi razziákon lóverseny idején tömegével bekerülnek a tolonczházba kopott, senkialakok, a kik, mikor foglalkozásuk után érdeklődnek, a világ legtermészetesebb hangján jelentik ki:
- Tippeket adunk! Abból élünk!
Az egész üzletben nem kell egyéb, mint egy egyszerű lovászsapka vagy jó sváda. A játékizgalomban a különben intelligens ember is beugrik az álzsokénak meg a nagyhangu frátereknek, a kik között tolvaj is teméntelen akad. Bár az utóbbiak inkább antitippelők.