Az uj kinai császár

Gyönge, törékeny négy éves gyermek került a mennyei birodalom trónjára. Négyszáz millió embernek lett az uralkodója, noha minderről a legkevesebbet tud maga az a tehetetlen és szerencsétlen gyermek, a ki előtt már száz lépéssel a földre borulnak a mandarinok, az állami főtisztviselők; helytartók és minden rangu és rendü nép.

Nem is uralkodik az a pöttöm gyermek, hanem igenis gyakorolja a tényleges uralmat Csao regens. A gyermek-császárnak más egyéb jutott egyelőre osztályrészül. A mi a legszomorubb alig négy éves korában véget ért a gyermekkora. A „császár”-t számos tudós, udvari tanítómester vette kezelés alá és mintegy sietve, erőszakolva igyekeznek a szerencsétlen gyermek-császárt az elemi bölcsességekkel megismertetni.

Udvar- és szertartásmesterek is kézről-kézre adták a csöppnyi uralkodót, a kinek ily korán kell illemet, czeremóniát, hazugságot, nagyképüsködést tanulnia. A négy éves kinai császárnak egyszerre megszünt a gyermekkora. Azt az időt kivéve, a mikor alszik, a többi ébren töltött idejét lefoglalja az előírt oktatás, nevelés, szoktatás stb.

A császár nem lát maga körül gyermeket, nem játszadozhatik saját korabelivel, hanem folyton folyvást nagyczopfu, selymekbe bujt udvarhölgyek, diszesen kiöltözött udvari méltóságok sokadalma hullámzik előtte és mindenki, a ki megfordul körülötte, a földre vágja magát előtte.

Persze: mindebből a „császár” egy kukkot sem ért, de arra való sok tanító, meg udvarmester, hogy valamikor megértessék vele a sivárságoknak és hazug képmutatásoknak e jelentőségét.