A prágai ikrek gyermeke

Mint tudjuk, nagy feltünést keltett néhány hónappal ezelőtt, hogy a prágai összenőtt Blazsek nővérek egyikének, Rózsának egészséges fiugyermeke született.

A gyermek apja egy volt asztalos-legény, ki később mint panoptikus szolga kereste kenyerét. Beleszeretett Blazsek Rózába, aki viszonozta a szerelmét. Érdekes, hogy a másik ikertestvér is szerelmes volt ugyanebbe a legénybe, de reménytelenül. Most a gyermekkel együtt mutogatja magát az ikerpár a berlini Passage-panoptikumban.

Blazsek Róza – mint berlini fényképészünk eredeti felvétele nyomán készült képünkön látható – szeretettel vette karjai közé, pólyás babáját; a nővére is gyöngéden érinti meg a kicsikét. Ugy szereti az apróságot, mintha a saját gyermeke volna.

Ez a kis gyermek nagy szerencsét hozott nekik. Már majdnem valamennyi városban mutogatták magukat s az utóbbi időben meglanyhult irántuk a közönség érdeklődése. E miatt az impresszáriójuk keveset fizetett nekik, pedig sok pénzre van szükségük, mert szeretnek jól élni és nagyon is kedvelik a drága ruhákat.

Most, a mikor megszületett Blazsek Róza gyermeke, egyuttal beröpült a szerencse is az ikerpárhoz.