Egyik legutóbbi számunkban mutattuk be olvasóinknak tudományos világunk egyik büszkeségének, Than Károlynak arczképét, abból az alkalomból, hogy a tudós tanár ötven évi tanitás után visszavonult egyetemi katedrájáról – és most már ismét meg kell emlékeznünk róla, mert a kérlelhetetlen végzet elragadta az élők sorából, örök pihenőre kárhoztatva őt, a munka emberét.

Szellemi termékenységének emlékét és hatását azonban nem semmisitheti meg a halál. Ama kevés számu magyar tudósok közül való, a kik európai jelentőségüvé tették tudományos müködésüket: kutatásainak eredményeit az egész tudományos világ elfogadta. Ő teremtette meg Magyarországon a kémia tudományát és kivált mint tanár szerzett elévülhetetlen érdemeket: uj, meg uj nemzedékeket nevelve a kémia tudományának. 74 éves korában halt meg.

Tizennégy éves ifju létére vitézül küzdött a szabadságharczban és tüzmesteri rangra vitte Bem seregében. Kilencz ütközetben vett részt és a fegyverletétel után az osztrák haditörvényszék néhány heti fogsággal sujtotta. Már huszonhét éves korában nyilvános rendes tanár lett a pesti egyetemen: ilyen nagy tisztesség kevés fiatal tudós ért. Érdemei elismeréséül a király a Pro litteris et artibus-rendjellel tüntette ki, 1895-ben pedig a főrendiház tagjává nevezte ki.

Ravatalát a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában állították fel – az erről készitett felvételünket e számunkban mutatjuk be olvasóinknak. Az előcsarnokot fekete lepellel boritották be; a középen magas katafalkon számtalan ezüstkaru gyertyatartó közt, fekete érczkoporsóban nyugodott a nagy tudós, a Tud. Akadémia alelnöke.

A temetésen ott volt egész Magyarország előkelősége: Berzeviczy Albert és Lengyel Béla vegyésztanár parentálták el a nagy halottat, a kit aztán a kerepesi úti temetőben helyeztek örök nyugalomra.