Photographáló postagalambok

A madártávlatból felvett photographiák eddig léggömbök, sárkányos és rakéták segitségével készültek. Új módszerrel lépett fel mostanában dr. Neubrenner, a mennyiben ő a postagalambokat használja fel e czélra.

A galamb mellső részéhez könnyű photographáló kamrát erősít, melynek objectiv nyilása automatikusan működő zárral van ellátva. A zárral kapcsolatban lévő óramű az előre megállapitott időben megnyitja a zárat s a felvétel megtörténik. Hogy kapunk-e használható képet, az persze attól függ, hogy a felvétel pillanatában milyen helyzetben van a madár.

Hogy a sikeres felvételt lehetőleg biztositsa, Neubronner két objectivvel ellátott kettős kamrát alkalmaz. Az egyik objectiv a repülés irányába tekint, a másik pedig az ellenkező irányba. Még jobban biztosítja a sikert az által, hogy olyan kamrát használ, mely több, meghatározott időben egymásután következő felvételt enged meg egy repülés tartama alatt. Az egész újításban a legnagyobb nehézséget a photographáló kamra okozta. A tapasztalat ugyanis azt mutatta, hogy postagalambok nagyobb távolságokra (100-150 km) 75 gramm terhet még elbírnak.

Az egész berendezés súlyának felső határa tehát meg volt szabva. Azonban olyan kamra előállítása, mely 75 gr. súly mellett még madártávlati képek felvételére alkalmas, nagy technikai nehézségekkel járt. Mindazonáltal ennek a problémának megoldása teljesen sikerült. Egy ilyen Neubronner-féle kamrával felszerelt galamb nagyon jó segédeszköz lehet strategiai czélokra, földrajzi kutatásokban, nagy gyártelepek felvételében stb.

Legfontosabb persze a strategiai czélokra való alkalmazhatóság. Hogy ez nem egészen kilátástalan, azt bizonyítja az a körülmény, hogy a porosz hadügyminiszterium felkarolta Neubronner eszméjét és kisérleteihez támogatja őt. A postagalambnak több olyan tulajdonsága van, mely a hadászatban a fenti czélra való alkalmazását előmozdítja. Így repülési magassága kb. 50-100 méter, tehát söréttel is, golyóval is nehezen sebesíthető meg.

Ha a galambot olyan ponton bocsátjuk fel, melyet nem ismer, akkor kezdetben köröket ír le egyre nagyobbodó sugárral. E tulajdonsága révén nagyon könnyen le lehet photographálni erődöket, hadi kikötőket vagy más nehezen hozzáférhető helyeket, még pedig minden feltünés nélkül. Ha pedig a galamb a felbocsátás helyét ismeri, vagy már tájékozódott, akkor egyenes irányban repül a galambducz felé, perczenként kb. 1 km.-t téve meg, visszatérnek hozzájuk.

Az objectiv zár felpattanási ideje a felbocsátás előtt pontosan beszabályozható s ez a föntebb emlitett két fogással kapcsolatban majdnem teljes biztonságot nyujt az iránt, hogy a kívánt képet kapjuk meg.