Épülő hidóriás

A technika csudái minden képzeletet fölülmulnak. Akármilyen hihetetlen talámányról ad is hirt a táviró, a világ mindennek hitelt ad, olyan mérhetetlen gyorsan fejlődött a legutóbbi évszázadban a technikai tudomány. Kivált Amerika a szédületes próbálkozások hazája. Itt semmit sem tartanak lehetetlennek.

E számunkban közölt képünk egy hidóriást ábrázol, a melyet épités közben semmiféle állványok és egyéb szerkezetek nem támogatnak. Az építők először elkészítették a három kilométer hosszu hid pilléreit a két parton és aztán megkezdték a hid vasszerkezetének összeállítását és pedig ugy, hogy a hid látszólag magától nőtt és lassanként kiterjesztette óriási karjait az egyik partról a másikra.

A készen álló hidrészen egy hatalmas emelődaru van elhelyezve, a mely az egyes következő szerkezetrészeket fogja, egészen addig, amig rá nincs erősitve a hidra és ilyenformán már szerves alkotórészét nem képezi a csodálatos remekműnek; a mely Blackwell és Island amerikai városokat fogja összekötni. Ha már most a hid egy darabbal hosszabb lett, akkor előbbre tolják a darut és előlről kezdődik az előbb vázolt folyamat, egészen addig, a mig a hid el nem érte a tulsó partot, illetőleg a másik oldalról kezdett hasonló épitményt.

Látható már ebből is, hogy milyen tökéletes pontosságunak kell lennie a tervnek és a kivitelnek egyaránt, hogy ez a három kilométernyi távolságból kezdett két épületrész találkozzék. Ez a szerkezet Hillenbrand Vilmos mérnök találmánya és egyszerű áttekintéssel is belátható, hogy ilyen építkezéssel rendkivül nagy összeget – az összes előkészítési munkák költségét – meg lehet takarítani és igy valószinű, hogy nemsokára nálunk is ilyen modern módszerrel fogják épiteni a hidakat.