Csongrád vármegyei munkásházak

Csongrádmegyének egy nevezetes társadalmi intézményét ismerteti dr. Csergő Károly vármegyei aljegyző a „Vasárnapi Ujság”-ban, a honnan mi is átveszszük lapunkba az olvasóinkat is kétségtelenül kiválóan érdeklő közleményt.

Csongrád vármegye nemcsak arról hires,
hogy ez az ország szivében s az Alföld közepén fekvő vármegye talán mondhatni egyetlen szinmagyar megyéje az országnak, hanem arról is, hogy hazája, főfészke a magyar földmunkásoknak, az úgynevezett kubikosoknak.

Szentes város, Csongrád, Csanytelek, Mindszent, és Szegvár községek nagytömegü mezőgazdasági munkásosztályaiból lassanként az idők folyamán két különálló csoport válik ki. Egyik a tulajdonképeni mezőgazdasági munkások csoportja, a kik mint napszámosok, gazdasági cselédek vagy felesek, vagy harmadosok kizárólag mezőgazdasági munkával foglalkoznak; a másik csoport a földmunkások, a kubikosok csoportja, mely már legfeljebb csak a nagy dologidő alatt, az aratási időszakban teljesít mezőgazdasági munkát, máskor azonban földmunkákkal foglalkozik a legkülönfélébb vasút-, csatorna- vagy gátépítési vállalatoknál, s vándorol az ország egyik szélétől a másikig, sőt gyakran az ország határát is átlépi és valahol Romániában, Szerbiában, vagy Morvaországban ássa a köbmétereket.

Ezért a kubikos valóságos vándoréletet él s ez alatt a folytonos utazgatás és munkakeresés alatt sok-sok tapasztalatot szerez, bizonyos világlátottságra tesz szert, megismeri a legkülönfélébb vidékek népét, szokásait. Gyakran az idegen nyelvet is elsajátítja és különösen kiismeri a munkaadók, a vállalkozók minden furfangját és ravaszkodó eszejárását.

Ez az életmód és ezek a tapasztalatok az értelmét rendkívül fejlesztik, s az egyszerű tanulatlan munkásembert körültekintővé, élelmessé, ügyessé teszik. Sokszor megbámulja az ember a kubikos munkás okos, logikus eszejárását és azt a helyes felfogást, melylyel meg tud tanulni komplikált és különös szakismeretet igénylő teendőket is.


Különösen az utóbbi időkben gyakran megtörténik, hogy egy nagyobb vállalati munkát egy közönséges kubikosokból álló munkáscsoport is önállóan vállal el s egy ilyen 80-100,000 koronát is elérő vállalatnál azt a műszaki ismereteket és nagy pontosságot igénylő számításokat is, melyeket másutt a vállalati iroda, vagy mérnöki apparátus szokott teljesíteni, saját maguk végezik el minden hiba nélkül.

E mellett a Csongrád megyei kubikos józan életű, a szeszt nem szereti, szorgalma, munkabirása pedig az első helyen áll.  Viszik is mindenfelé az országba, – sőt még azon túl is – idegen országokból alig van nap, hogy meg ne jelennének munkást kereső megbizottak, a kik egyenesen Csongrád megyébe jönnek emberekért.

A munkások életrevalóságának és vállalkozási szellemének azonban szocziál-politikai szempontból van egy nagy hátránya, a mivel számolni kell.
Ez pedig az, hogy az ilyen sokat utazott, sokat tapasztalt munkás, ha nem jól megy a sora és kevés a kereset, könnyen hajlik a kivándorlásra. Az utazást megszokva és az idegenben is önállóságot szerezve van bátorsága neki vágni a világnak, ha azt látja, hogy a munkáját jobban megfizetik és jobban boldogul, mint idehaza, bizony vissza se jön.

Ez a veszély, mely ép a munkásosztály legértelmesebb és legéletrevalóbb részének elvesztésével fenyeget, adta meg a legelső impulzust a munkásházak létesítéséhez. Mert a melyik munkásnak itthon saját háza és telke van, a mit a sajátjának tud, s a mit a törvény szerint el sem idegeníthet, az soha többé nem kivánkozik el innen, soha nem fog idegenben letelepedni.

A munkásházépítés ezen fontos czélján kívül annak másik czélja a lakásszükség orvoslása.
A vármegye székhelyén Szentesen és a nagyobb községekben a munkásosztály folytonos szaporodása folytán a lakáskérdés mindig sulyosabbá vált. A munkáscsaládok mint zsellérek más házánál gyakran kamarából, istállóból átalakított helyiségekben, sokszor ólszerű odukban laktak, kitéve ezen lakhelyek egészségellenes hatásainak és a háztulajdonosok szigorúságával és önkényeskedésével járó ezerféle kellemetlenségnek. Ezen kellemetlenségek különösen a sok gyerekes szülőket sújtották, a kik gyermekeik miatt a legdrágábban és legnehezebben jutottak lakáshoz, tehát épen azok voltak a legnyomasztóbb helyzetben, a kiknek 6-8 tagu családot kellett eltartaniok, a kik tehát azért is a legnehezebb viszonyok között éltek.

Sokszor sírva jöttek a szegény apák és anyák a hatósághoz, hogy már hetek óta keresnek lakást, már-már szabad ég alá kerülnek, mert mindenütt elutasítják őket, vagy megfizethetetlen házbért kérnek, ha bevallják, hogy 6-8 kis apró gyerekük van.

Mily változás azóta! Ma már a vármegye területén több mint 1000 munkáscsalád saját otthonában lakik, tiszta, szép, világos egészséges lakásban. El van látva szép, magas és tágas lakó-szobával, konyhával, kamrával, padlással és megfelelő melléképületekkel. A kis gyerekek szabadon ugrándozhatnak az udvaron, nem kapnak se szidást, se verést a szigorú gazdától. Az asszony szabadon nevelhet libát, csirkét, vagy malaczot, sőt még egy jámbor, jól tejelő riska tehénre is tehet szert, a mi a más házánál lakó zselléreknél igazán a meg nem valósulható álmok közé tartozott.

Ily módon a munkások nagy tömege jutott könnyebb helyzetbe, de ez által segítve lett azokon is, a kik munkásházat nem kaphattak, mivel a más házánál lakó zsellérek száma megcsappanván, ennek következményekép nagyobb lett a kinálat a lakásokban, más szóval a házbér leszállott és a háztulajdonosok se olyan követelődzők és válogatósak, ha hasznosítani akarják házaikat.

A munkásházépítés e kettős czéljához még egy harmadik is fűződik, a mi talán a legnagyobb szocziális jelentőséggel bir. Ez a harmadik czél arra irányul, hogy a mezőgazdasági munkások munkáját egyes hasznos házi foglalkozások felkarolása értékesebbé, és megélhetési viszonyaikat könnyebbé tegye.

Ez a gondolat kapcsolódott nálunk a munkásházépítéshez s ennek folytán gondosan csak az a terület lett kiválasztva munkástelkeknek, mely alkalmas talajánál fogva is a kertészkedéhez. A munkások akkora telket kaptak, hogy azon legalább is egy kétszáz-háromszáz négyszögöl kertet lehessen kihasítani. Már eddig is megtette a vármegye az intézkedéseket a mesterséges öntözéshez szükséges berendezés létesítése iránt, melyhez az állam nyujt segédkezet. Azokon a helyeken, a hol munkásházak vannak, évenként vesszőfonó háziipari tanfolyamok tartatnak, sőt már néhány községben háziipari szövetkezetek is működnek a munkások körében.

Gondoskodás történt az iránt, hogy a munkástelepek utczái eperfával legyenek fásítva, sőt még az udvarokra is kapnak a munkások ingyen eperfát, a mi előfeltétele a selyemgubó tenyésztésnek.

Egyszóval az egész vonalon meg van indítva a nagy akczió, a többi szorgalom, megértés és jóakarat munkája lesz.

Most még valamit magukról a munkásházakról.
Eddig Szentes városban 350, Csongrádon 260, Mindszenten 155, Szegváron 92, Horgoson 60, Sándorfalván 54 és Kisteleken 40 telek osztatott ki, tehát több mint 1000 telek. Szentesen az úgynevezett felsőpárti telep és Csongrádon 63 ház még a munkásházépítési törvény meghozatala előtt 1904-1905-ben, s itt elárulhatom, hogy ezen építések sikereinek nem kis befolyása volt a munkásházakról szóló törvény és az abban foglalt szocziális intézkedések megalkotására. A többi telkek tavaly és az idén épültek ki, illetőleg a folyó évben nyernek teljes befejezést.

A munkásházak potom olcsóba kerültek, a mit egy nálunk alkalmazott és kiválóan bevált építési módozatnak lehet tulajdonítani. Nálunk ugyanis a munkásházat részben maga a munkás, részben vállalkozók építik fel. A munkás végzi saját munkaerejével azokat a munkákat, a mihez ő is ért: a vályogverést, falrakást, göngyölegezést, stb. A szakmunkákat pedig végzik a vállalkozók.

Ilyen kivitel mellett egy ház építési munkája összesen belekerül 700-750 koronába.
Ennek a kiviteli módozatnak az a nagy előnye van, hogy a házhoz a munkás jobban ragaszkodik, mintha neki a teljesen kész ház adatnék át. Saját munkájának értéke köti ahhoz, s azt a saját keze munkájáért is szereti.

A házak mind egyformák, csupán néhány van valamivel hosszabbra építve, a minek költsége a munkás terhe volt.

A telek árával együtt e szerint a ház belekerül összesen körülbelül 1200-1300 koronába, melynek hat százalékát törleszti a munkás, két százalékát pedig a törvény szerint megtéríti az állam. Vagyis az évenkénti törlesztés kitesz 70-80 koronát, tehát annyit, vagy nagyon jelentéktelen összeggel többet, mint a mennyit a munkás eddig fizetett házbérben.

A vármegyebeli munkásházakat képekben is bemutatjuk olvasóinknak.
Ezeken láthatják a csinos, szilárdan megépített egyforma kis épületeket, melyek mind megannyi boldog otthonai lettek az eddig tisztességes lakás nélkül tengődő vagyontalan munkáscsaládoknak.