Sárgult, hulló falevelek, letarolt rétek, csak enyhén mosolygó napsugár, ezek mutatják, hogy már messze mögöttünk van a nyár, hogy itt van követője – az ősz.
Kedves, kellemes évszak az ősz. Meghozza mindazt, a mit a nyár igért, meghozza fáradságunk gyümölcsét, a mennyiben ilyenkor már úgyszólván minden termésünket pénzzé tehetjük, vagy legalább is számitásunkban kellően értékelhetjük. És a ki nyáron dolgozott, gazdaságát, dolgait kellő irányban vezette, annak meg is van az eredménye, mert az idei ősz a legtöbb helyen tele kezekkel fizetett.
Tele kezekkel hozott, de mint minden évben, úgy ezidén is sok helyütt két kézzel vitt el mindent, mindent a mit talált. Voltaképen azonban nem is ő maga vitte, hanem vitte a tüz, ez a hű kisérője minden évszaknak és megrontója minden örömnek. Mert a mily áldásos elem a tüz, a mig át nem lépi azon korlátokat, melyeket részére állitunk midőn szolgálatunkba vesszük, hasznositjuk, oly vészthozó, ha átlépi a gátakat.
Miként a megszabadult fogoly, ki ledobhatja bilincseit, úgy fut előre a vész bokron, árkon át és nem ismer akadályt, nem ismer határt. Letarol mindent, a minek nyomába juthat és gyakran csak ott áll meg, a hol már nincs mit vinni, nincs mit pusztitani.
Sajna alig van ország, melyben a tüzvészek oly gyakoriak volnának, mint nálunk és melyben annyi vagyont pusztitanának mint épen nálunk.
Azért mondjuk, hogy nálunk többet pusztitanak, mint másutt, mert nálunk – sajna – aránylag még sokan vannak, a kik nem védekeznek biztositással, holott ez az egyedüli módja annak, hogy magunkat károsodástól megóvjuk.
Gyárosok, kereskedők, iparosok rendszerint biztositják tüz ellen ingóikat, ingatlanaikat és biztositják azokat a nagybirtokosok is, habár vagyonuk nincs egy helyen összetömörülve, hanem kiterjedten fekszik nagy területen és habár – amennyire csak lehet – el vannak látva tüzoltó készülékekkel, felszerelésekkel.
Mit látunk ellenben a kisgazdáknál?
Az ő ingóik, ingatlanaik úgyszólván mindenütt tömörülten, kis helyen vannak, védőeszközeik vagy egyáltalán nincsenek, vagy hiányosak és dacára annak, hogy még a legnagyobb óvatosság mellett is a nap minden órájában erősen ki vannak téve a vész pusztitásainak, mert gyermekek játéka gyufával, a cselédség vagy a szomszéd vigyázatlansága stb. stb. hamu alá takarhatja minden vagyonukat, mégis sokan nem biztositanak.
Azért van azután persze az, hogy oly sokan még oly jó ősszel is, mint az idei, mely tele kezekkel hozott, tele kezekkel osztott, hirtelenül tönkre mennek.
Könnyelmüségből, vagy rosszul alkalmazott takarékosságból nem akarták a csekélyke biztosítási dijat fizetni és ennek árát fizették meg egész vagyonukkal. Velük együtt tönkre megy, elszegényedik persze családjuk is, koldusbotra jutnak mindannyian és az imént még jó módú emberek ma már könyöradományokra szorulnak.
Igy fognak járni azok is, a kiket a véletlen eddig megkimélt, mert a könnyelmüsség sohasem hoz virágokat és a ki inkább a korcsmába viszi filléreit, mintsem biztonságba helyezné saját és családja vagyonát, az nem is okolhat azután sorsot, vagy mást, azért, ha mindent elveszit, tönkre megy.
