A miniszterelnök fizetése

Az 1911. évi állami költségvetést tartalmazó nyomtatványfüzetekből, melyeket a napokban kézbesítettek a lapok szerkesztőségeinek, az egyik esti lap buzgó munkatársa kiszámította, hogy gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök összesen 152,000 korona fizetést húz és pedig miniszterelnöki fizetésén és pótlékán kívül felveszi azokat a fizetéseket és pótlékokat is, a melyek őt mint belügyminisztert, továbbá mint a felség személye körüli és mint a horvát miniszterium ideiglenes vezetőjét megilletik.

Erre vonatkozólag egy félhivatalos tudósító azt irja, hogy a lap ezzel az összeadási számművelettel annyiban jár helyes nyomon, hogy az adott esetben a miniszterelnököt mind a négy miniszteri fizetés és pótlék tényleg megilletné.

De a hiradás mégsem felel meg a tényeknek, mert gróf Khuen-Héderváry nem vesz fel egyet sem a három miniszteri fizetésből és pótlékból, hanem csupán azokat az illetményeket, a melyek neki mint miniszterelnöknek az állami költségvetés szerint járnak.