Lukács László pénzügyminiszter a mai ülésen két uj törvényjavaslatot terjesztett elő.
Az egyik a folyékony és gáznemű bitumenek, a másik a kálisó termelésének, illetve kiaknázásának állami monopólium tárgyává tételéről szól és előbbi alatt a nyers petróleum és földgáz (metángáz), utóbbi alatt a kitűnő műtrágyát, de egyszersmind az ipar részére szükséges jelentékeny vegyi alkatrészeket szolgáltató kálisó kiaknázását kell érteni.
A nyerspetróleum és kálisó termelésének állami monopóliummá tétele financiális szempontból egyelőre csak problematikus kísérlet, mert nem tudjuk, hogy hazánk területén nyerhető-e annyi nyerspetróleum, hogy finomitóink a galiciai nyerspetróleum-termelés nyügeiből kibontakozzanak, kálisó nyerésére nézve pedig eddig még kisérletek is alig történtek.
Annál jelentősebb azonban a földgáz kihasználása, amely hazánkban tényleg nagy mennyiségben létezik. Ez az Erdélyben fekvő Sármás község határában a földből óriási mennyiségben kiömlő gáz, mely tulajdonkép nem egyéb, mint légnemü testté vált nyerspetróleum és melyet nemcsak világitásra, de mint hajtóerőt is nagy sikerrel lehet felhasználni, amint az az amerikai Egyesült-Államokban évek óta tényleg történik.
A metángáz 400-500 kilométer távolságra is elvezethető ugyan, de tekintve a vezetőmüvek költséges voltát, a pénzügyminiszter nem tervezi azt, hogy a sármási gáz hajtóereje például a fővárosban fennálló gyárak üzemben tartására használtassék fel, de annál nagyobb sulyt fektet az erdélyi részekben tömérdek uj gyár felállitására, melyek hajtóerejét kizárólag a metángáz szolgáltatná.
Az eszme tehát, mely gyorsan halad előre a megvalósulás utján, ugy állampénzügyi, valamint közgazdasági szempontból nagy jelentőségü. A metángáz állami monopólium tárgyává válván, a kincstár, ha olcsón adja is a gyáraknak a hajtóerőt, idővel elég szép jövedelemnek jut birtokába, mert a gáz nyerése végett nem kell költséges furásokat eszközölni és földalatti vezetékekről gondoskodni, egyszerüen csak szabályozni kell a gázömlést és az erőt a föld lelett el kell vezetni az azt igénybe vevő iparvállalatokhoz.
Ami pedig a gyáripart illeti, ki vonhatná kétségbe, hogy annak a kőszéndrágaság és a szállitási nehézségek alól való emancipálása olyan előny, amely semmikép sem juthat osztályrészül azoknak a külföldi gyáraknak, amelyek ilyen olcsó hajtóerővel nem rendelkezhetnek.
De haszna lesz a gyáripar fellendüléséből az ország minden lakosának; számos gyártmány ára jelentékenyen csökken és a munkakereső nép nem lesz kénytelen Amerikába vándorolni, mert megtalálja a munkát és a keresetet az erdélyi gyárakban.
De bármennyire szépnek és praktikusnak tartjuk is a pénzügyminiszter törekvését, annyira mégsem megyünk el vele, hogy a sármási gáz vagy akármiféle természeti erő kihasználását az önálló vámterülettel egyenértékünek tartsuk. Pedig a pénzügyminiszter kérdéses törvényjavaslatának ismertetése alkalmával ilyenfélét mondott. Azzal, hogy erdélyi gyáraink — ha lesznek — a Balkánon esetleg versenyképesebbek lesznek, mint az osztrák ipar, még korántsem bontakozunk ki az osztrák ipar és kereskedelem nyomasztó nyügeiből és aligha teremtjük meg a független magyar ipart.
