A világ csodájának nevezhető önműködő sakk-játszó-gép történetét misztikus mondakör övezi. A rejtelmes lepelbe burkolt automata keletkezését többféleképen mondják a hagyományok. Kempelen Farkas magyar ezermester, a mechanikai művészet „csodaművé”-ről legendás hirek mentek át a köztudatba.
Egyik franczia monda következőképen ismerteti létrejöttét: 1776-ban egy féig orosz, félig lengyel ezred fellázadt. Az összeseküvés feje, Voruszki, a lázadás leverése után elmenekült és egy barátja házában bujkált. Itt találkozott Kempelennel, házigazdája régi barátjával.
Kempelen tanácsát kérték, hogyan tudnák megmenteni a bujdosót, kinek fejére dij van kitüzve. Kempelennek ekkor egy ötlete támadt. Voruszki kitünő sakkjátszó volt, pompás gondolatnak látszott tehát, hogy egy automatát készitsenek, a melyben a csonka ember elbujhatik. Kempelen munkához látott és három hónap alatt elkészitette a hires automatát. Miután Voruszki elrejtőzött a gépben, elindultak a határ felé, de hogy gyanut ne keltsenek, utközben előadásokat rendeztek.
Az első előadás Tulában volt, 1777 november 6-ikán, a második a következő napon. Az automatának olyan nagy sikere volt, hogy Kempelent azonnak Pétervárra rendelték a masinájával együtt.
II. Katalin czárnő ugyanis meghallotta a csodálatos gép hirét és mivel maga is kitünő sakkjátszó volt, mérkőzni akart vele. Kempelen megrémült, Voruszki azonban megértette vele, hogy a parancsnak feltétlenül engedelmeskednie kell. II. Katalin megsértődött-e hiuságában, vagy maga is sejtette-e a csalást, nem tudni, de elég hozzá, ajánlatott tett Kemplennek, hogy megveszi tőle a gépet, mert szereti, ha mindig ily jó játékos van a közelében.
Kempelennek sikerült kigázolnia ebből a veszedelemből is, azt mondván, hogy az ő jelenléte feltétlenül szükséges, mikor az automata játszik, hát nem adhatja el. A czárnőt meggyőzte ez az ok. Nem tudni, meddig működött Voruszki a masina belsejében, de bizonyos, hogy utána másokat bujtattak benne.
Nem tudni, mi igaz a történetből, de az már bizonyos, hogy Kempelen Farkas udvari kamarai tanácsos 1769. évben Pozsonyban hat hónap alatt elkészült gépét először az udvarnak mutatta be. A meglepetés leirhatatlan: ámult-bámult mindenki a gép működése láttára, a gyengébb idegzetű palotahölgyek élénk sikoltozásba törtek ki. Mária Terézia elragadtatva kiáltott fel: „Boszorkánymester ön, Kempelen?”
Másnap tömegesen tódultak a török basa csodájára; a babonásak azt hitték, hogy a boszorkányos találmány valami hazajáró szellem machinácziója. II. József engedélyével Kempelen külföldi körutra indult, hogy a fejedelmi udvarokban ismételje meg párját ritkitó mutatványát.
De nem csupán uralkodók, hanem korának legjelesebb tudósai, mathematikusai, mechanikusai törték a fejüket a problémán, a nélkül, hogy rájöttek volna a rejtély nyitjára. Hogy volt lehetséges, hogy emberi kéz által konstruált gép, a lélekkel, gondolkodással biró lényt az ész tornájában legyőzze?
Mikor lebbentették föl a titokteljes automatát boritó rejtelmes leplet? Hol deritették napfényre a fortélyát és ki szellőztette a homály fátyolát? A felvetett kérdésekre a hagyomány ekként felel meg: 1783-ban Párisban bámulat tárgyát képező gép, a nézők által hozzá intézett kérdésre, az elébe állitott abécét tartalmazó ezüst tálczán jelölte meg a betüket, melyek együttvéve talpra esett feleletet jelentettek.
Kivallatták, merne-e Philidorral mérkőzni, s a török szerényen tért ki előle: „én nem vagyok méltó oly játszóval jásztani!” utóbb ellentmondásba keveredett és a legyőzhetetlen hirű mester egy szép napon, belékötött, ámde a léleknélküli alakkal szemben a szükséges lélekjelenléte hiányzott, és kudarczot vallott. Állitólag, midőn a mutatvány befejezést nyert, valamelyik szemfüles néző észrevette, hogy a famózus muzulmán, uj tehetséget árult el: félig nyitott szájából kékes füstkarikák áramlottak elő. „A basa dohányzik!” – kiáltotta a gunyolódó, - „és a mi a leghihetetlenebb, hozzá még pipára sincs szüksége!”
Csakugyan dohányfüst felhő kerengett a légben, a mint a jelenlevők is megszimatolták. Erre a feltaláló láthatólag zavarba jött és ház „tüznéző” ürügye alatt, azonnal véget vetett a nem mindennapi produkcziónak. A nézősereg – élükön a legyőzött Philidor – gyanakodva kivonult a szinhelyről, mire Kempelen gondosan magára zárta a terem ajtót, bőszülten rontott a zakatoló járású „remekművéhez”, remegő kézzel felemelte a szekrény asztallapját, felboritotta oszlopszékét.
Elfojtott örömrivalgás üté meg fülét. Egyszerre a kerékszerkezetből sürü füstpára szállt feléje, miközben gépies kézmozdulattal a hengerek, csigák, kerekek, rugók és emeltyük tömkelegét félretolva, felülről bepillantott a masina mélyébe, ekkor megdöbbentő látvány tárult szeme elé: a fenékalj félhomályából – két égő faggyu gyertya kisérteties fénye mellett – fehér parókás vérvörös arczu törpe alakja tünt elő: szájában égő cserép pipa, előtte öklömnyi sakkdeszkácska, számlapján felállitott piros és fehér szinü, picziny, elefántcsont figurákkal; melyekből egynéhány oldalt, elszórtan hevert…
- Árulás! – hördült föl magánkivül a következő pillanatban ideges gyorsasággal, kiforgatta az ajtószárnyakat helyükből, az alsó fiókot kihuzta, a belső rekesz oldalfalát kifeszitette, a török háta mögé kerülve, görcsösen megragadta a készülék biztosító szelepét… Ugy látszott, a meglepetéstől az előbb még füstokádó „basá”-nak szinte elállt a szeme, szája… a rajtacsipett törpe, ezalatt izgalmában a billentyüt feltolva, az utolsó csapóajótt felszakította, majd zsámolyára felágaskodva az iménti diadalmámortól, kábultan rántotta meg a vészféket… és rögtön megszünt az óramü zenebonája…
A résen álló Kempelen tüstént az előtérben termett.
- Hallja, Alexandre, elment a józan esze? – rivallta most dühösen, az oldalkvadránsba kapaszkodó, kicsit termetű famulusra – hogy merészelt a gép bensejében pipára gyujtani? Hát nem tiltottam el legszigorubban a pipaszó mellett való játéktól? Nem elég, ha naphosszat, szabad óráiban szájában tarthatja átkozott csibukját? El akarja árulni az üzleti titkot, alamuszi Hüvely Matyi?...
- De Kempelen ur, - veté közbe harsány hangon a fölocsudott liliput – miután figuráit az összehajtható táblácskába seperte, egy füst alatt elfujta a gyertyalángokat, valahogy kikászmálódott a masina labirintjéből.
- Ne feledje, hogy nagy tiszteletben részesül! Európa sakk-óriásával (ha termetre nézve törpe is!) beszél most! Éppen előbb birtam megadásra, az eleddig verhetetlen Philidort! Hallatlan dicsőség!...
Szinte nagyot nőtt alakja beszéd közben, arcza büszkeségtől sugárzott; verejtékes homlokát végigtörülte, utána rizsporos czopfját és ködmönét igyekezett rendbe igazitani.
- Szerencsétlen ficzkó, kifüstölte a nézőközönséget! Egy nyert játszma árán mennyit vesztettünk a belépődijakból? Ezentúl bagóznia sem szabad! – folytatá elkeseredve az impresszárió.
- Hallgasson meg már egyszer, - rikácsolta haragra gyuladva az önuralmához tért Alexandre.
- Közönséges sakkozóval, pipadohány nélkül is összemérem az erőmet, azonban egy bajnokot nem lehet csak ugy lepipálni! Hisz Philidor lépett ki a porondra, Londonban és Párisban, a legerősebb amatőrökkel és bekötött szemekkel egyidőben három partit vezetett diadalra! Én is eltörpültem volna nagysága előtt, ha nem sikerült volna, pipám bodor füstjéből inspirácziót meritve, lelki erőmet összegyűjtenek.
Aztán olyik napon 100 Louis ’or-nak több bevételt szereztem, mégis 2 arany „baksis”-sal kenyerezett le, ámbár a szük „kalodába” csukva kellett szerepemet játszanom, elrontva amugy is gyönge egészségem. Ráadásul naponkint padláskamrámba, rabszolga módjára zár alatt tartott, hogy Párisban senki se sejtse egzisztencziám! Ohó! tanácsos uram, basáskodása megszünt. Végre is felbontom szerződésünk, elég volt az ördöngős mesterségből: bujjon az ördög a masinájába! A franczia fővárosban sakkművészetemből kis király módjára megélek, elvégre Európa legnagyobb mestere vagyok!
Végtelen büszkeséggel szaladtak ki az emberke szájából a szavak, minekutána süvegét fejétre, miniatür sakkját pedig hóna alá csapva, tipegő léptekkel kifelé indult. Csakhamar más hurokat pengetett a megrémült igazgató. De hasztalan kért, könyörgött a távozó rá sem hallgatott, sőt 10 Louis d’or napidijat illető ajánlata sem téritette vissza. Alexandre vissza sem fordult, kényurát iszonyu aggodalomban, a törököt – melyből immár valójában elköltözött a lélek – pediglen faképnél hagyta.
Az önérzetes törpét egy arra jövő savoyard – ki hórihorgasnak látszott mellett – a „Café de la Régence”-ba elvezette, hol egyenesen Philidor elé toppant. A hüledező matadorral és társaságával nyomban közölte kalandját, egyben a gép minden titkát.
A szenzácziós leleplezés óriási port vert föl a Szajna menti metropolisban, ugy annyira, hogy Kempelen ködös éjnek idején kényszerült gépével megszökni. Ezen világraszóló botrányos anekdota nélkülöz minden történeti igazságot. A történetnek Kempelennel kapcsolatos része fantasztikus koholmány.
