A mindennapi életben a sokféle szerencsétlenségek között nagy szerept játszik a széngázmérgezés esete. Különösen téli időben, a mikor a lakók a hatásosabb meleg gerjesztése czéljából a kályhákat erősen megrakák szénnel és a széngáz elillanására a kellő kélyha-léghuzatról nem gondoskodnak, vagy ha rossz a kályha szerkezete, gyakran történnek szerencsétlenségek.

Hogy miben rejlik a széngázmérgezés veszedelmessége és mikép lehet a bajon idejekorán segiteni, hivatkozunk egy tudományos kisérletre.

A melléklt ábra szerint egy ugynevezett élettani klinikai szurófecskendővel a szivütőérből megfelelő adag vért vonunk el. Ezt a véradagot (rendszerint tiz köbczentiéternyit) egy légmentes tartályba helyezzük el, a mely negyven fokos vizbe van meritve és egy higanylégszivattyu segitségével elemezzük a vérbe jutott gázokat, a melyek onnan kiszivattyuzhatók.

A másik készülék abból áll, hogy 198 liter levegő és két liter szondioxidkeveréket juttatunk egy gummitömlőbe s a tömlő tartalmából mintegy negyedóráig belélegzésre kényszeritünk egy kisérleti állatot.

Ezután vérpróbát veszünk és a vért a fentiek szerint elemezzük. A kisérlet azt fogja igazolni, hogy a második vérpróba adagjában sokkal kevesebb a szénsav, mint az elsőben, de annál több a széndioxid.

Ha már most a kisérleti és a széngázmérgezésre használt állatot két órán keresztül szénsav belélegzésére szoritjuk, az ujabb vérpróbánál azt tapasztaljuk, hogy a vérből a széndioxid kiszorul és az alélt állat ujból éledezni kezd.

A következtetés tehát az, hogy a széngátmérgezés esetében az áldozattal tetemes mennyiségü szénsavat kell belélegeztetnünk, a hol pedig sénsav nincs, ott a lélegzés fokozásával (egyenletes karmozgatásokkal)kell a széndioxidot a vérből eltávolitanunk.