Villamos tüzfecskendő

Kulturoroszágokban alig van helység, a hol hiányoznék a tüzfecskendő. Igaz ugyan, hogy megtörtént néhol,a hol a vörös kakas ritka vendég volt, hogy a mikor szükség volt, a tüzi fecskendőt a községházának fészereiből kellett előránczigálni, dehiába; használni nem lehetett, mert be volt rozsdásodva.

Vagy pedig nem lehetett használni, mert a fecskendőben hónapok óta befészkelte magát a bró úr lábas jószága. Nos, ezek a részben tréfás, de szükség idejében tréfás eseteknek nem minősithető furcsaságok nem fordulhatnak elő ottan, a hol gőzfecskendőket használnak.

Gőzerőre berendezett tüzifecskendő pedig manapság minden valamire való rendezettebb nagyközségben városban van és már ez is nagy haladást jelent a régi kézi nyomófecskendőkkel szemben.

Ámde a gőzfecskendőnek is vannak hátrányai. Ugyanis a gőzfecskendő csak akkor működik, ha előbb be van fűtve s a tartályban gőz fejlődik. Maga a gőzfejlesztés esetleg öt, tíz perczet is igénybe vesz, ez pedig sulyosabb tüzeseteknél, a hol a tüz fészkét gyorsan meg kell támadni, rendkivül sok időveszteséget jelent.

Nagy haladást jelent tehát a tüz pusztitásai elleni küzdelemben a villamos erőre berendezett tüzfecskendő. A mellékelt ábrán szemléltetjük a technikának bámulatosan gyakorlati utmutatását.

A könnyü szerkezetü fecskendő kocsi ülőhelye mögött van elhelyezve a villamos inditó és beálitó szerkezet. Ez kapcsolatban van egy villamosvezetékkel ellátott erős fényhatásu lámpával, hátul pedig egy magas nyimásu turbina van felkapcsolva.

Ha már most a tüzfecskendővel a veszedelem szinhelyére érünk, akkor a legelső teendőnk az, hogy a kocsi aljában felcsavart kábelvezetéket leoldjuk, és a legközelebbi villamos drótvezetékbe bekapcsoljuk. Ez lehet telefon, vagy táviróvezeték, mindegy.

A kábel ezzel közvetlenül villamos áramot kap, a kocsin levő elektromotort elinditjuk, ezzel egyidejűleg pedig müködni kezd a magas nyomásu turbina, a mely a külön bekapcsolt vezetékcsőből perzenként négyszáz liter vizet negyven méternyi távolságra képes kilökni.

Kétségtelen, hogy ez a villamos erőre berendezett tüzfecskendő tetemesen előnyösebb és czélszerübb, mert gyorsabban müködik, mint a gőzfecskendő. Másrészt bizonyos, hogy jövője lesz akkor, ha nem kell vilamos vezetékbe bekapcsolni, hanem ha saját elektrodinamo gépezete lesz a tüzfecskendőnek, a mely önmüködésre van berendezve.

Ezt a hiányt valószinüleg hamarosan pótolni gofják, egyelőre természetesen költséges egy ilyen fecskendő, a míg annyira elterjed, hogy a tömeges használat következtében olcsóbban állithatják majd elő.