A Budapesti Korcsolyázó Egylet

A Budapesti Korcsolyázó-Egylet ez évi közgyülése október hó 31-én tartatott meg a fővárosi Vigadóban.

A választmány által beterjesztett évi jelentés, Magyarország ezen legnagyobb és leggazdagabb sportegylete nagyszabású tevékenységének hű képét nyujtja és azon buzgó munkálkodásról tesz tanúbizonyságot, melyet ezen mintaszerű egyesület vezetői, dr. Busbach Péter elnök, Zsigmondy Géza igazgató és dr. Liedemann Frigyes titkár az egylet és sport általános érdekében kifejtettek.

A beterjesztett évi jelentésből következő érdekes adatokat közöljük:

A tagok száma az elmult szezonban 6493 volt, és pedig a tiszteletbeli tag, 896 törzstag és 5595 évdíjas tag.
A jelentés először is bejelenti az egyesület egyik legérdemesebb tagjának, alapítói egyikének, dr. Kresz Gézának elhunytát és azt javasolja, hogy emléke az egylet körül szerzett érdemei elismeréséül jegyzőkönyvileg örökítessék meg és arczképe az egylet részére festessék le.

A tavalyi idényt határozottan kedvezőnek mondható, mert a megnyitástól csaknem megszakítás nélkül lehetett korcsolyázni márczius 3-áig és igy a közönség összesen 54 napig használhatta a jégpályát és a jégpálya állandóan a lehető legjobb minőségű volt. Az 54 nap közül 50 egész és 4 fél napon át volt nyitva a jégpálya; zene délelőtt 9, délután 53 alkalommal szórakoztatta a közönséget.

Jelenti a választmány, hogy az 1889. évi Közgyülésnek, dr. Busbach Péter és Benke Gyula 25 éves müködési jubileuma alkalmából hozott határozata alapján a Benke-emlékdíj elkészült, a Busbach-díj befejezéséhez közeleg és a veretni rendelt Busbach-érmet a nyert utasítás értelmében ünnepélyesen átadta szeretett elnökének.

Elkészültek az egyleti érmek úgy a mű-, mint a gyorskorcsolyázó versenyek győztesei részére; melyeknek egy-egy bronzpéldányát a Nemzeti Múzeum éremgyüjteménye részére is megküldötték.
A pályák karbahelyezése után azonnal kezdetét vette úgy a mű-, mint a gyorskorcsolyázásban a tréning. Előbbit Seibert Viktor, utóbbit Oestlund Péter trénerek vezették, sportbizottságunk állandó felügyelete mellett.

A versenyzők közül különösen a műkorcsolyázók mutattak fel nagyobb haladást,úgy hogy a sportbizottság javaslatára az egyesület legjobb korcsolyázóit külföldi versenyekre is kiküldte a választmány s ha e versenyekben az elsőséget nem is bírták kivívni, bebizonyították, hogy rohamosan haladnak.

Meszléri Tivadar, a B. K. E tagja Bécs város díjában nyolcz kiváló versenyző közül a negyedik lett. Márkus Jenő a troppaui junior versenyen 11 versenyző közül a második lett. Márkus Jenő ezen szereplése reményleni engedi, hogy ha lelkiismeretesen folytatja tréningjét, rövidesen a legjobb műkorcsolyázók sorába küzdi fel magát.

A magyar bajnoki műkorcsolyázó-versenyt Meszléri Tivadar nyerte meg.
A gyorskorcsolyázást illetőleg a jelentés szerint e téren még sok kivánni való, daczára annak, hogy az egylet, nem kimélve áldozatot, mindent elkövetett, a mi versenyzőink haladását előmozdíthatta volna.

Noha a világ legjobb korcsolyázóját szerződtette trénernek, a fiatal tagtársak, egy-két kivétellel, nem jutalmazták az egyletet áldozatkészséggel azzal, hogy komolyan láttak volna munkájukhoz.

Végül jelenti a választmány, hogy a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek május havában Berlinben megtartott V. kongresszusán az egylet kiküldötteiként Szent-Györgyi Imre és Földváry Tibor jelentek meg.
A legközelebbi kongresszus helyéül Budapest lett kilátásba véve.