1901-ben a Liverpool FC nyeri a Futball Ligát

A legsikeresebb angol futball egyesület a Liverpool Football Club. Története 1857-ben kezdődik az „ős-csapat” megalakulásával.

Ebben az időben inkább a rögbihez hasonló játékot produkál a csapat. Ez nem tűnik fel senkinek, hiszen a futball és a rögbi még nem különöl el egymástól.

Az egyesület fúzióra lép egy másik rögbi clubbal és létrejön a Liverpool St. Helens FC. Ennek a formációnak végképp semmi köze sincs a mai Liverpoolhoz!

További ál-elődje az Everton FC, ami már fontosabb az egyesület felé vezető úton. 1878-1884 között ez a csapat az Anfieldon (Liverpool egyik kerülete) játszotta mérkőzéseit. 1891-ben a területet a későbbi polgármester John Houlding megvásárolta és ettől fogva a pálya bérleti díja az egekbe szökött. Az Everton kivonult a területről és áttette székhelyét a Goodison Parkba.

Houldingnak maradt egy pályája, de nem volt hozzá csapata. John Mckenna segítségével saját klubot alapított. Skóciából 13 profi játékost szerződtetett és 1892. március 12-én megszületett a Liverpool Football Club & Athletic Grounds.

A csapatot sokáig „team of the Macs”-nek (Mac-ek csapata) nevezték kortársai, mert a 13 frissen igazolt játékos közül nyolcnak a „Mc” előtaggal kezdődött a vezetékneve.

A Liverpool nem indulhatott kezdőként a Futball Ligában, hanem a Lancashire Ligában kezdte meg „pályafutását”. Azonnal 8:0-as győzelmet aratott a Higher Walton ellen és a bajnokság végén övé lett az első hely. Az első Merseyside derby-n 1:0 arányban megverte az Emertont és a Bootle FC ellenében elhódította a Liverpool Senior Cup-ot. A Woolwich Arsenallal együtt bebocsátást nyert a Futball Ligába.

McVean szerezte az egyesület első ligagólját a Middlesbrough Ironopolis elleni 2:0-s eredménnyel végződő meccsen. A csapat pedig veretlenül zárta az idényt. Egy tesztmérkőzés során szintén ilyen aránnyal legyőzte a Newton Heath-et (mai nevén a Manchester United) és a másodosztály bajnokaként feljutott az élvonalba.

A csapat "vezérei" megszerezték Tom Watsont a háromszoros bajnok Sunderland menedzserét. Lecserélték a klub színeit. Az addigi kék-fehér összeállítást felváltotta a híres vörös-fehér kollekció. 1901-ben pedig a skót válogatott Alex Raisbeck az első Liverpool csapatkapitányként magasba emelte a Futball Liga trófeáját.