Mozgalmas a nyári színházi élet!

Ez idén a nyári szünidő daczára mozgalmas a szinházi élet. Alig jutott köztudomásra a tény, hogy a Nemzeti Szinház a Népszinház épületébe költözködik s mindaddig bérli e házat, míg az új palota föl nem épül. – Máris újabb, nevezetes hír terjedt el s bizonyúlt valónak, t. i. az, hogy a Nemzeti Szinházat az ideiglenes hajlékban már többé nem Somló Sándor fogja igazgatni, hanem Tóth Imre.

Somló visszalép az ország első műintézetének vezetésétől s e helyett a színészeti akadémia igazgatója lesz. Ez az esemény nézetünk szerint nem alkalmas arra, hogy akár a volt igazgató úgyis befejezett működését támadásokban részesítsék, akár pedig arra, hogy az új igazgató munkáját előzetes bírálattal megnehezítsék. Az irodalomnak és művészetnek csak azzal tehet a közvélemény szolgálatot, ha az elmúlt rendszer müködését tárgyilagosan ismertetve, tanulságaira az új igazgatása figyelmét irányítja.

Somló – az „Első szerelem”, „Gorgo”, „Fra Girolamo”, „Zsolt vezér ifjúsága”, „Királyi házasélet”, „Tököly” s más színművek, valamint számos költemény szerzője – voltaképen lirikus egyéniség, a ki romantikus színműveit is többnyire verses alakban írta. A naturalista, verista, szimbolista s más modern nyugati irányok kedvelői már akkor is állandó támadásokban részesítették, a mikor még nem volt a Nemzeti Szinház igazgatója.

E bírálatok nem szűntek meg egész igazgatói működése alatt. S bizonyos, hogy Somló Sándor különös előszeretettel a külföld romantikus termékeit, főleg a legújabb angol és franczia romantika szentimentális vagy borzongató műveit hozta színre. Viszont igaz az is, hogy a Nemzeti Szinház müsorából jóformán egészen kiírtotta a „Pont Biquet”-féle vaskos bohózatokat s azokat a pikáns termékeket, a melyek Páris külvárosi mulatóhelyeiről jutottak fővárosunkba.

Támadóinak ismételten engedményeket óhajtván tenni, norvég és észak-német realisztikus termékekkel is tett kisérleteket, de ezekkel nem volt szerencséje. E művek ellenkeztek az ő legbensőbb hajlamával, nem feleltek meg a magyar közönség szellemének sem, de bírálóit sem szerelték le, mert ezek még többet kivántak volna ebből a modern irányzatból.

A világirodalom régi nagyságai közül is nem egyszer mutatott be eddig előadatlan alkotásokat, - de ezeket a megválasztás szempontjából érték állandó támadások. S kétségtelen, hogy nem mindig a valóban klasszikusokat szemelte ki s inkább hajlott a régi, érzelmes, romantikus termékek felé. De akár új, akár régi külföldi irókat mutatott be, a színház játékstylje ellen állandó maradt a modernek ostroma.

Mindezekkel szemben úgy védekezett, hogy minél több új magyar színpadi szerzőt igyekezett bemutatni s így az új nemzedék elégedetlenségét lecsillapítani. S mivel maga főleg verses műveket írt, nehogy elfogultság vádja érhesse, főleg a legújabb társadalmi, prózai műveket mutatta be sűrű cziklusokban.

---

A szerzők nagy ostromával szemben lehetetlen volt erélyes ellenállást kifejtenie s minél több szerzőt igyekezett kielégíteni, annál nehezebbé vált helyzete, mert annál több gyengébb művet is kellett bemutatnia s annál több, még gyengébbnek szerzője zajongott ellene.

S valóban súlyosabb helyzet alig is képzelhető, mint a milyenbe jut az, a kit a sors a Nemzeti Színház igazgatójává tett. Száz kielégíthetetlen szerzői és szinész aspiráczió, ugyanannyi kritikai szempont közepette, egyáltalában nem független helyzetben, a pénztári bevételeket folyton szem előtt tartva, épenséggel nem Pazar javadalommal – mégis magasabb rendű irodalmat kell művelnie.

A legnagyobb s a legkíméletlenebb erélyt kell itt a legkiválóbb irodalmi tudással, valamint teljes színpadi, rendezői jártassággal egyesíteni. Somlóban ezek közül hiányzott a következetes erély, a mely minden akadálylyal szemben a klasszikus irodalom eszméjét viszi győzelemre.

Mindezek az akadályok és nehézségek útjában állanak az új igazgatónak, Tóth Imrének is. Mint a Nemzeti Színháznak évek óta főrendezője a nagy nyilvánosság előtt eddig alig szerepelt s maga sohasem kereste a szereplést. Csak dolgozott, - a mi már magában is rokonszenves világításba helyezi. Mindenki a sok évi, fáradhatatlan munka elismerését látja kinevezésében.

Azt is tudják róla, hogy a munkabírást nagy energiával párosítja. Miután most először nyilik tere egyéniségét a maga teljességében feltárni és érvényesíteni, semmi előzetes bírálat vagy jóslás nincs a helyén. Lelkiismeretes bíráló annál inkább tartozik vele szemben várakozó, sokkal inkább biztató, mint elítélő álláspontot elfoglalni, mert az említett nehézségeken kívül még az új színházba való átköltözködés, berendezkedés, az új viszonyokhoz nemcsak technikai, hanem szellemi értelemben vett alkalmazkodás tenger gondja és munkája is vár rá.

Alig is akadhatott kivüle valaki, a ki e nehéz helyzetben az igazgatásra vállalkozhatott volna. Az új színházi épülettel a műsor újjáalakítása is jár, a régi örökségen kívül új teher. Sok, a mi a régi épületben megfelelő volt, az újban alig érvényesülhet. A népszínmű is művelendő. A klasszikus dráma tágabb kerethez, ennek megfelelően új felszereléshez új segédszemélyzethez jut. Viszont a kisebb terjedelmű színházban kevésbbé érvényesülhet.

De bármily súlyos munka vár az új igazgatóra, a feladat annyiban hálás, a mennyiben az új épület különösen alkalmas nagyszabású történelmi és más klasszikus művek felvonultatására, valamint az erősen magyar népies művek érvényesítésére. Ha a klasszikus és nemzeti szellemek javára válik az új berendezkedés, csak örvendeni fog mindenki, a ki a nagyobb stilű irodalom és költészet híve.

Palágyi Lajos.