Az 1907/8. évi labdarugóbajnokság.

A MLSz. 1907/8. évi bajnoki mérkőzései véget értek s a legklasszikusabb díjat, a magyar bajnokságot, megnyerte a Magyar Testgyakorlók Köre I. csapata. Egy évi nehéz, fáradtságos és küzdelmes munka legszebb és legbecsesebb jutalma nem lehet más, mint a büszke bajnoki czím, mely magába foglalja a legjobb magyar csapat fogalmát. Mert a bajnokság nem pillanatnyi kondíczió, váltakozó szerencse alapján, hanem egy teljes évi megfeszített munka s folytonos küzdelem alapján dőlt el.

A MTK. e dicsőséget igazán megérdemelte, hiszen az őszi mérkőzéstől eltekintve, valamennyi ellenfelét legyőzte, tényleg a legjobbnak bizonyult, míg tavasszal, midőn a sok gátló körülmény folytán egyetlenegyszer sem tudván egy és ugyanazon vagyis teljes csapatát kiállítani, három eldöntetlent ért el, míg többi mérkőzéseit ekkor is megnyerte. Imponáló tehát és méltó a bajnoki csapathoz, hogy a bajnokságot végig veretlenül játszotta le és így jutott az elsőséghez.

A MTK.-nak ez már nem az első bajnoksága. 1904. évben ugyanis szintén ők nyerték meg, a pontok kiszámítása azonban akkor is, - a zöld asztalnál történt.

1906-ban a bajnokságot helyettesítő szövetségi serleget nyerte meg ugyancsak veretlenül, így tehát ezuttal már harmadízben jut e dicsőséghez.

Mostani bajnokságának értékét nagyban emeli az a körülmény, hogy imponáló pontszámmal nyerte meg s azt tőle még a zöld asztalnál sem lehet elvitatni.

A MTK. a 16 bajnoki mérkőzésből megnyert 12-őt, míg 4 eldöntetlen lett. Adott 45, kapott 15 goalt.

A bajnokság második helyét a Ferenczvárosi TC. igen jól képességű s a tavaszi szezónban talán az összes csapatok között a legfényesebben szereplő csapat foglalja el. Őszszel nem sok sikerrel küzdött e csapat sem, de tavaszszal azután annál inkább koronázta siker komoly és lelkes munkáját.

A harmadik helyre a MAC.-nak utóbbi időközben igen visszaesett csapata jutott, míg a negyedik helyre a jó képességű UTE. került. A többi helyekre sorrend szerint a Törekvés, BTC. FővTC., BAK. és Typographia jutottak.