A XI. magyar – osztrák mérkőzés.

Az osztrák csapat mintha csakugyan be akarná váltani a jóslatokat, támadással kezdi meg a játékot. Rövid dicsőségüknek csakhamar vége szakad, mert Molnár III. remek lefutása révén a magyar csapat kornert ér el (3 p.). A kornert is Molnár rugja, beadását Kaltenbrunner kifogja ugyan, de jóval a kapuvonalon belül.

A nem várt gyors eredmény valósággal meglepi a közönséget, mely csak már akkor hiszi el a mieink sikerét, midőn a bíró a labdát a középre helyezi. Ekkor valóságos tapsorkánnal jutalmazza a magyar fiuk ügyességét. A meglepetés az osztrák csapatot nem sujtja azonban le s szép összjátékkal uj támadást kezd a magyarok ellen. De a mieink mihamar visszaverik azt s veszélyesen ostromolják az osztrák kaput.

Schlosser lövése a kapu mellé repül, Korody labdáját Kaltenbrunner védi. Majd kornerhez is jut a magyar csapat, de eredménytelen marad (7 p.). Néhány percz mulva az osztrákok lépnek offenziába, szabadrugáshoz, majd kornerhez (11 p.) jutnak. A 12. perczben pedig Fischera szépen kicselezvén a védelmet, gólt ér el.

Uj felállás után a magyar csapat lelkes támadásokat intéz. Molnár veszélyes lefutása után, Korody beadásából Krempels gyönyörű éles gólt lő s megszerzi ujból a vezetést (17 p.) Magyarjaink az eredménytől lelkesítve, ujból támadják az osztrákokat.

Sebestyén, majd ismét Molnár beadásai sokszor veszélyeztetik az ellenfél kapuját. Kaltenecker, Krempels majd Schlosser lövését csak igen nehezen menti. A 23. perczben egy javukra ítélt szabadrugás révén az osztrák csapat lép frontba s egy percz mulva Domonkos – egy egyébként védhető – labdát góljába enged.

Az ujabb eredmény után mintegy tíz perczig a középen hullámzik a játék. A csatárok szép kombináczióit, a védőjátékosok önfeláldozó munkáját, a mérkőzésnek ugyszólván perczről-perczre való ujabb alakulatait valósággal élvezi a közönség. A 32. percz a magyar csapat javára hoz kornert, melyet a kapus csak nagy nehezen véd ki. Az osztrákok büntetőrugását Fischera Rumboldba rugja, aki kénytelen egy kis időre kiállani. Helyét ez időre Bíró foglalja el.

A 41. perczben Korody lő, melyet a kapus rávetéssel véd. Sebestyén beadását Korody elhibázza, majd ismét Sebestyén adja be a labdát, melyet aztán Schlosser gyönyörűen a gólba fejel (41 p.). Alig áll fel ujból a csapat, a bíró sípjele mindjárt a félidő végét jelzi. Félidő: 3:2 a magyarok javára.


A szünetben mindenki az előző félidő eredményeit beszéli meg. A közönség legnagyobb része nagyon meg van elégedve a magyar csapattal, dicséri annak szerencsés összeállítását és különösen az „ujonczok”lelkes ambicziózus játékát. Csupán a tudós „football doktorok” elégedetlenkednek, kik ennek vagy annak a játékosnak a hiányát nehezményezik s ennek vagy annak – az egyébként kitűnően dolgozó játékosnak – a beállítását teljesen hibásnak véleményezik. Na, de ennek daczára a szünet szerencsésen eltelik s a publikum feszült érdeklődés közepette megkezdődik a második félidő.

Kissé lanyhán kezdenek dolgozni a csapatok. Hol a magyarok, hol pedig az osztrákok térfelében folyik változatosan a játék. Az 5. perczben a magyarok, a 6-ik perczben pedig már az osztrákok jutnak kornerhez, melyet ismét a magyar csapat sarokrugása követ. Az osztrákok rövid ideig tartó lefutása után ismét a mieink kerülnek fölénybe s Molnár beadásából Krempels a magyar csapat negyedik gólját lövi (14 p.).

Ez ujabb eredménytől lelkesítve, válogatottaink fokozzák az iramot és hosszas, gyors, mozgalmas, remekül keresztül vitt támadást intéznek az osztrákok ellen, melynek betetőzéseül Korody az ötödik gólt lövi.

Az erős iram kifárasztja a magyarokat, kik egy időre védekezésre szorítkoznak. A 34. perczben Fischera lő a magyar kapura s a könnyen védhető labdát Domokos a kapura ereszti. A 38. perczben Molnár lefutása két kornert eredményez. A támadás azonban ujabb eredménnyel már nem jár.

A játék vége felé az osztrákok még megkísértik az eredményen változtatni, de sikertelenül. A mérkőzés tehát 5:3 arányban a magyar reprezentatív csapat javára végződik. A matchet,  C. Riso (Leipsiger Walker) vezette, aki bizony meglehetős lámpalázzal küzdött. Nagy segítségére volt a két határbíró, különösen Fehéry Ákos (BTC.), kinek tanácsait, sőt intézkedéseit minden alkalommal megfogadja és jóváhagyja a játékot vezető bíró.