Hogyan legyünk híres emberek tanítványai?

Liszt Ferencz jószivűségéről a következő valóban megtörtént eset tanúskodik. Egy fiatal zongoraművésznő Németországban hangversenyeket rendezett, melyekben magát Liszt Ferencz tanítványának hirdetve, nagy anyagi sikert aratott.

Ez a művésznő egyszer valamelyik városban, nem csekély meglepetésére azt hallotta, hogy Liszt az előtte való napon odaérkezett, pedig az ő hangversenyének a következő napon kellett volna végbemenni.

Mit tegyen most a zongoraművésznő! Turpissága okvetlenül kisül s csalás miatt megbüntethetik. Végre arra határozta el magát, hogy Liszt Ferenczet fölkeresi és mindent bevall neki. Liszthez bejutván, a leány sírva borúlt a mester lábaihoz.

Elmondta, hogy szegény árva, kinek senkije sincs a világon, kenyerét a zenével akarja megkeresni, de sikert csak azóta ért el, mióta mint Liszt Ferencz tanítványa lépett a közönség elé.

-Ne sírjon,- mondá Liszt - majd csak segítünk a dolgon valahogy. Mindenek előtt játszsza el nekem egyikét azon daraboknak, melyeket a holnapi hangversenyen elő akar adni. A leány zongorához ülve játszott. Liszt néhány hibára figyelmeztette s egyúttal a leánynak több értékes útmutatást is adott. A játék végezte után Liszt ekkép szólt:

- Nos gyermekem, te most nálam leczkét vettél, s igy csakugyan tanítványom is vagy.

A leány örömében nem tudott mit felelni.
- Hát a holnapi hangverseny műsorozata ki van-e már nyomtatva?
-kérdé Liszt.
- Még nincs, - felelé hebegve a leány.
- Nos akkor, - folytatá Liszt, - tétesse bele, hogy játékára mestere fog ügyelni, s hogy az utolsó darabot ő maga fogja előadni.