Egy fiatal drámaíró halála - elhunyt Makai Emil. (1871-1901)

Irodalmunk egy tehetséges fiatal irót és költőt veszitett Makai Emil halálával. Fiatalon, alig harmincz éves korában döntötte ki az élők sorából a halálos kór, a mikor még alig ízlelhette a siker gyümölcsét, a költői hirnevet, melyre egész lelkével szomjazott s a mikor még tehetsége nem fejlődött ki teljes virágában.

Ép akkor érte a halál, a mikor nagyobb szabású művek terveit szövögette s a mikor biztató jeleit mutatta annak, hogy működése az eddiginél szélesebb körre kiterjedőleg is fog érvényesülni. Élete munkája azonban, bár csonkán maradt is, elimerést érdemel, mert nem egy költeményében meg tudta szólaltatni a nemes érzések hangjait s viszszhangot tudott kelteni érzelmei iránt az olvasó szivében. Kora halálát méltán kiséri a részvét, mert finom lélek lakott benne és mert rokonszenves egyéniség volt mint ember is.

Az utóbbi években felhagyott Makai a hirlapírással. Versiró ügyességét a szinpad szolgálatába bocsátotta, operettek énekszámait fordítgatta magyarra. Ezt a munkát, mely első sorban nagy technikai gyakorlottságot kíván, sikerrel végezte s e tekintetben az irodalomnak is szolgálatot tett azzal, hogy az idegenből fordított operettek nyelvét irodalmi színvonalra igyekezett emelni.

---

Ez úton közel jutván a színpadhoz, maga is próbálkozott a drámairással. „Kaland” czímű egyfelvonásos verses vígjátéka, melyet egy másik íróval közösen irt, a „Vigszinház”-ban megérdemlett sikerrel került szinre. Ugyanitt adták elő szintén egy barátjával együtt ir „A királyné apródja” czímű kis vigjátékát.

A „Robinsonok” czímű bohózata a „Magyar Szinház”ban került előadásra. Ez apróságok után nagyobb művel lépett fel a „Vigszinház” deszkáin, a „Tudós professzor Hatvani” czímű verses vigjátékkal, melyben különösen azt látta szivesen a közönség, hogy nemzetiesebb tárgygyal magyarosabb hangon igyekezett közelebb férni a siker forrásához.

Legutóbbi időben a „Nemzeti Szinház” drámabiráló bizottságának lett jegyzője s egy nagyobb verses szindarabon dolgozott, melyet e műintézetnek szánt, a mely azonban már nem készülhetett el. Szívbaj fogta el, a mely csakhamar fölemésztette gyenge szervezetét.

Az irói és hirlapirói körökben, a melyeknek kedvelt tagja volt, élénk részvétet keltett betegeskedésének hire s e részvét csak fokozódott, mikor kiderült, hogy betegsége halálos. Barátai őszinte fájdalommal állták körül ravatalát s a közönség is nagy számmal jelent meg a halotti szertatáson, mely után holttestét Makóra szállitották s ott temették el, szülei hamvai mellé.